DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én Szabó képviselő úr kétpercesére szeretnék röviden reagálni. Ő felvetette, hogy az egészségügy mely csoportjai szorulnak rá az osztogatásra - ezt a kifejezést használta. Itt teljesen másról van szó. Ha a miniszter úr indoklását meghallgatták volna, akkor el sem kellett volna olvasni, amit nem olvastak el. Itt az ellátórendszerek reformjáról van szó; egy reformrendszernek, egy ellátórendszer alapjainak a megteremtéséről, s ha ezt nem teremtjük meg, akkor nem lehet ráépíteni a járóbeteg-ellátás, szakellátás reformját, nem lehet ráépíteni a kórházi rendszer reformját, nem lehet azon gondolkodni, hogy az angliaihoz hasonló ellátásért felelőssé tett háziorvosok csoportja felelhessen egy régió ellátásért, tegye olcsóbbá, jobbá, hatékonyabbá az egész egészségügyi ellátást.
Itt erről, egy építkezésről van szó, nem kiemelt, politikailag jelentős vagy jelentéktelen csoportoknak való osztogatásról, anyagi értékű jogok osztogatásáról. Ennek az egésznek ez a lényege: egy nagyon fontos építkezés, amikor - a Horváth képviselő által mondottakkal szólva - nem lehet a piramist a csúcsára állítani, az alapjait kell megteremteni. Nagyon nehéz mást mondani erre, mint azt, hogy oda kellene egymásra figyelni, hogy mit mondunk, s akkor nem nyomkodnánk fölöslegesen a gombokat. (Taps az FKGP padsorában.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés