DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a Magyar Szocialista Pártot általában nem befolyásolja különösebben, hogy Horváth Zsolt képviselőtársam különféle fórumokon hogyan minősít bennünket, de a történeti hűség kedvéért szeretném megjegyezni, hogy a hatpárti egyeztetést a Magyar Szocialista Párt kezdeményezte a háziorvosi ellátás privatizációját illetően, mégpedig azért, mert ennek az ellátásnak a reformját, a korrekt törvényeket, a végrehajtható szabályokat, a kölcsönös előnyöket az eredetileg benyújtott javaslatban nem véltük felfedezni.
Képviselőtársam elmondta, hogy ez egy olyan kerettörvény, mely felhatalmazó jellegű és amelynek lényege maga a felhatalmazás. Kormánypárti képviselőtársaink számára látszólag ez a felhatalmazás elfogadható, mondom: látszólag, ugyanis tartalmilag mégsem, mert ha elfogadható lenne, megbíznának a szabályokban, ezzel szemben a törvényjavaslat parlament elé való benyújtása előtt képviselőtársaim, kormánypárti képviselőtársaim a javaslat érdemi pontjait megváltoztató törvényjavaslat-módosításokat terjesztettek be. Ezeknek a módosításoknak a lényege az egészségügyi törvény megváltoztatása, az ÁNTSZ-törvény megváltoztatása és az önkormányzati törvény megváltoztatása. Azt gondolom, képviselőtársaim, sem az egyeztetésnek, sem a vitának nincs közöttünk vége. Értelme talán van, de csak akkor, ha mindannyian érdemben akarunk változtatni a dolgokon.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés