BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a vitaszakaszban számos módosító indítványom van. Ezeket összevontan, egyszerre, együtt és terveim szerint röviden fogom indokolni.

Az ajánlás 17., 18., 24., 27., 32. és 39. pontjairól van szó ebben a vitaszakaszban. Arra tettem javaslatot, hogy a jelenlegi, hatályos ellátási rendszer maradjon továbbra is érvényben. Ismeretes, hogy a munkanélküli-járadék időtartamát jelentősen rövidíteni készül a kormány, ezért megpróbáltam meglehetősen precízen kigyomlálni a szövegből az ezzel kapcsolatos módosítványokat, hogy a jelenleg hatályban lévő egyéves időtartam életben tudjon maradni.

Tettem ezt azért, mert úgy gondolom - és ezt több helyen nyilatkoztam is -, hogy a munkanélküli-járadék nem a kormány ajándéka. Ez egy megvásárolt jog, egy olyan ellátás, amit ki-ki aktív dolgozóként, munkavállalói járulék fizetése formájában megvásárol arra az esetre, hogy ha bajba kerülne, munkanélkülivé válna, akkor maga is részesülhessen ebből az ellátásból.

(21.20)

Képviselőtársaim előtt ismeretes, hogy az a forrás, az az alap, amelybe a munkaadó és a munkavállalói járulékok befolynak, elégséges a jelenlegi rendszer finanszírozásához, következésképp pénzügyi okai annak, hogy ezt az ellátási formát rövidíteni, kurtítani kellene, nincsenek.

Ennyi tömören az az indoklás, amit el akartam mondani. Elmondtam az ezzel kapcsolatos álláspontomat az általános vitában is, legfeljebb azzal szükséges ezt a gondolatmenetet kiegészíteni, ami átvezet a szociális törvénybe, hogy aki a jelenleg kiépített rendszerben, ebben a hárompilléres rendszerben kikerül az aktív foglalkoztatotti körből, először járadékos lesz, utána jogot formálhat a jövedelempótló támogatásra, a munkanélküli-jövedelempótlóra, és csak azután szorul szociális segélyre, ha ezt az ellátási formát is kimerítette. Azt gondolom, hogy '90-től fokozatosan, lépésről lépésre épült ki egy nagyon biztonságos, jól kiépített rendszer, kár ezt most szétzilálni. A kormány ezt a középső pillért teljesen megszünteti.

Azok a módosító indítványok tehát, amit a foglalkoztatási törvényhez és a szociális törvényhez benyújtottam, azt célozzák, hogy ez az ellátási rendszer maradjon sértetlen.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu