ELNÖK: Képviselő asszony, ami a javaslatát illeti, azt nem áll módomban elfogadni, hiszen az Országgyűlés ebben a kérdésben döntött, amikor elfogadta a napirendet a tegnapi nap folyamán, tehát sem a jelenlévők, sem a levezető elnök nincs abban a helyzetben, hogy ezt a döntést megmásítsa. Egy lehetőség azért van, ha úgy gondolja, hogy valóban olyan súlyos gondok vannak, amelyeket még orvosolni kell: ez a bizottsági ülés és a bizottsági módosító indítványok. Tehát ha a bizottsági ülésen, ahol feltételezem, hogy ez a vita folytatódik - hiszen láthatóan itt még jó néhány kérdésben nem értenek egyet -, sikerül az ehhez a kérdéshez leginkább értő képviselőket meggyőzni egyik vagy másik oldalon, akkor még van mód bizottsági módosító indítvány megfogalmazására, benyújtására és ezáltal a szavazás befolyásolására. Ezek a házszabályi lehetőségek.
Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt képviselő úrnak, de előtte van egy ügyrendi jelentkezés is: Keller László képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés