DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. A vita néha átcsúszik az általános vita stádiumába. Én az ajánlás 56. és 60. pontjaiban szereplő részekhez szeretnék hozzáfűzni néhány dolgot, amely azt tartalmazza, hogy az aktív korú nem foglalkoztatott személy akkor köteles a települési önkormányzat által a (6) bekezdés szerint felajánlott, valamint a munkaügyi központ kirendeltsége által felajánlott munkát elfogadni, ha... - így folytatódik. Tehát gyakorlatilag kiterjesztést jelent abba az irányba, hogy ne csak az önkormányzat, hanem a munkaügyi központi is tudjon munkát felajánlani. Ez együttműködést feltételez a településen működő különböző szervek - így a munkaügyi központok és az önkormányzatok - között. Jól tudjuk, hogy egy munkaügyi központhoz jó néhány más település - nemcsak a székhely település - önkormányzata kapcsolódhat így.

Azt hiszem, ez az együttműködés szerződéskötést is feltételez, és ez akár a nyilvántartásbeli problémák megoldásához is segítséget nyújthat. Azon túl, hogy nem akarok most a regisztrálás és a statisztika bűvkörébe lényeges mértékig belefolyni, hiszen ez egy külön szakterülete az államigazgatásnak, egy olyan mögöttes része, amely talán nem is igazán tárgya a mostani napirendnek, azért azt el szeretném mondani, hogy az önkormányzatok olyan kiterjedt statisztikai adatszolgáltatással rendelkeznek ma is, amelyek a mindenkori kormányzatot mindig képbe tudják hozni azzal összefüggésben, hogy kik azok, akik munkanélküliek, kik azok, akik valamilyen járadékban, szociális segélyben vagy egyéb ellátásban részesülnek. Akár együttműködési szerződést köt a munkaügyi központtal és adatokat ad egyik fél a másiknak, akár külön-külön nyújtja az adatszolgáltatást, a kormányzat ezen keresztül teljes képet tud kapni.

(23.40)

Egyik félnek sincs olyan motivációja, amely arra irányulna, hogy a regisztráltak számát csökkentse. Pontosan ellenérdekeltség van egyébként, ahogy ezt az előttem szóló frakciótársam már kifejtette.

Az pedig, hogy valami statisztika kozmetikázására vagy valami ilyesmire irányuló szándék lenne itt megfigyelhető, a találgatások kategóriájába tartozik. Ez biztos a késői napszaknak is betudható.

Az pedig, hogy különféle jogszabályokba ütközne az az elképzelés, ami most előttünk van javaslat formájában - lehet ilyen vélekedés, de vannak más vélemények is. Véleményünk szerint ez az elképzelés nem ütközik semmilyen normatív szabályozásba, Nyugaton is vannak erre példák, és a korábbi magyar szabályozással is - ahogy egy korábbi hozzászólásomban már utaltam rá - összhangban van, tehát ilyen szempontból nem lóg ki a sorból.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu