DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselő Hölgyek, Urak! Itt egy dologban, úgy érzem, esetleg van egy bizonyos fajta félreértés, vagy nem fejeztem ki magamat teljesen pontosan. Nem arról szól, hogy a koalíciós oldal ne akarná és ne tenné meg, hogy a járóbeteg-szakellátásban dolgozó kollégák is egy hasonlóhoz hozzájuthassanak, és elinduljanak a privatizált szakrendelések útján. Ez célunk, csak nem ebben a törvényben, és nem január elsejei határidővel. Ez az egyetlen különbség, amit azért világossá kell tenni. Arra véleményünk szerint egy másik törvénynek a szabályozása fog lehetőséget adni, s ez jön. Reményeink szerint a következő év folyamán ez el is fog készülni, megvalósul. Amikor arról beszélnek, hogy a járóbeteg-szakellátás ebből most kimarad, akkor kérem, ezt vegyék hozzá figyelembe.
Azt még egyszer hangsúlyozom: ahol a járóbeteg szakellátást az önkormányzattal egyetértésben funkcionálisan privatizált formában kívánták működtetni az országban, ott erre ma is lehetőség van, s ilyen van, nem egy, nem kettő. Tehát nem arról szól a történet, hogy ez ma tilos, és ne lenne lehetőség ma erre. Igenis van rá a lehetőség; ahol az önkormányzatok ehhez partnerek voltak és megteremtették a feltételeket, ott igenis ezek így üzemelnek. Nehogy az a látszatkép alakuljon ki, hogy csak a háziorvosoknak lehet és mindenki másnak tilos. Ez nem igaz! Ma is lehetséges. A következő lépésben ennek a törvényi szabályozása is meg fog történni.
Egyébként egy fél mondatot itt megemlítettek arról, hogy nem világos, hogy milyen rendszerben és hogyan történik. Ez egy teljesen világos, egyértelmű rendszerben van, amiről már többször elmondtam önöknek: készen vannak azok a koncepciók, készen vannak azok a javaslatok, amelyek a magyar egészségügy teljes átfogó reformját is tartalmazzák, annak az egyik mozaikeleme ez, ami beleillik ebbe az egész rendszerbe.
Köszönöm szépen.
(19.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés