DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 1999. szeptember 7-én interpellációt intéztem önhöz a leányfalusi MSZP-iroda törvénysértő használata és a pártok által használt állami ingatlanok terén meglévő súlyos aránytalanságok tárgyában. Emlékeztettem önt arra, hogy a Magyar Szocialista Párt egymagában kétszer annyi állami tulajdonú ingatlant, szám szerint 225-öt használ ingyen, mint az összes többi párt együttvéve. Megkérdeztem államtitkár úrtól, hogy igazak-e a Napi Magyarországban a leányfalusi Villa Étterem kapcsán írtak, vagyis az, hogy az MSZP az általa ingyenesen használt állami ingatlant törvénysértő módon továbbhasznosításra adta egy kft.-nek. Megkérdeztem azt is, hogy a maradék 224 ingatlan közül hány esetben fordulhatott elő még ilyen helyzet.

Államtitkár úr, ön válaszában arról tájékoztatott, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter felkérésére a Kincstári Vagyoni Igazgatóság folyamatosan vizsgálja az interpellációmban felvetetteket, és a vizsgálat eredményéről informálni fognak engem és a tisztelt Házat. Arról is tájékoztatott, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban előkészítés alatt áll egy törvénytervezet, ami hosszú távon egyértelműen és világosan rendezi a pártok azonos elveken nyugvó ingatlanhasználatát.

Államtitkár úr, mire jutott a KVI-vizsgálat? Megállapítható-e az MSZP törvénysértése az ügyben? Hol tartanak az említett törvény előkészületei?

Várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu