ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek.
(17.00)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 263 igen, 2 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett elfogadta a támogatott módosító javaslatokat.
Ismételten kérem Bóka, Endre, Lasztovicza képviselő urak gépének a javítását. Addig viszont kérem a képviselő urakat, hogy kézfelemeléssel jelezzék a szavazási készségüket.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az ajánlás 1. pontjában Kiss Andor, T. Asztalos Ildikó, Fritz Péter, Horváth Béla és más képviselők a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 1. § (1) bekezdésének módosításával azt kezdeményezik, hogy mérnöki, illetve építészeti tevékenységnek minősüljön a környezetvédelmi szakértői felülvizsgálói és az építési műszaki ellenőrző tevékenység is. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök, tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 105 igen, 168 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.
Az ajánlás 2. pontjában T. Asztalos Ildikó, Szalay Gábor, továbbá Ivanics István a törvényjavaslat 1. § (2) bekezdésének elhagyását kezdeményezik. Az alaprendelkezés szerint szakmai gyakorlattal igen, de kamarai tagsággal nem rendelkező személy kivételes esetben építészeti műszaki tervet készíthet. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És a tisztelt Ház? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 97 igen, 185 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 1. és 3. pontjaiban a gazdasági bizottság a törvényjavaslatot új összeférhetetlenségi szabállyal egészíti ki. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 97 igen, 188 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el az indítványt.
Az ajánlás 4. pontjában Kiss Andor, T. Asztalos Ildikó, Fritz Péter, Horváth Béla és más képviselők a törvényjavaslat 3. §-ában a törvény 3. § (1) bekezdése a) pontjának módosításával azt javasolják, hogy elsőként történjen a jogosultság megállapítása és utána a névjegyzékbe vétel. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 108 igen, 174 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító indítványt.
A 6. pontban T. Asztalos Ildikó és más képviselők a törvényjavaslat 4. §-ában a törvény 5. § (3) bekezdésének módosításával azt kezdeményezik, hogy a megismételt taggyűlés a megjelent tagok számától függetlenül határozatképesnek minősüljön. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És a tisztelt Ház? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 17 igen, 252 nem szavazat és 17 tartózkodás mellett utasította el a módosító indítványt.
A 7. pontban Kiss Andor, T. Asztalos Ildikó, Fritz Péter, Horváth Béla és más képviselők a törvényjavaslat 6. § (1) bekezdésében a törvény 11. § (2) bekezdés b) pontjának módosítását javasolják. Ebben a tervezői és szakértői névjegyzék helyett összefoglalóan a jogosultak névjegyzékének használatát javasolják. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És a tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 107 igen, 177 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító indítványt.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Nincsen.
A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/1758. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1758/73. és 85. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a múlt heti ülésünkön a zárszó már elhangzott.
Felkérem Világosi Gábor jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, előterjesztőjük visszavonta, illetve a kormány által támogatott javaslatokat. Jegyző úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés