DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ennek a benyújtott törvényjavaslatnak az lenne a címe, hogy "törvény a háziorvosi privatizációról", akkor érteném, hogy a szakorvosi ellátás miért nem kerülhet be az ellátórendszer reformlépéseként deklarált önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslatba.

Csakhogy magának a törvénynek a címe is azt sugallja, hogy ez egy megengedhető szabályozás lehetne, hiszen az önálló orvosi tevékenység körében végbevihető tevékenység, az annak megfelelő szakképesítés és jogosítványok éppúgy rendelkezésére állhatnának a háziorvosoknak ebben a törvényben, ahogy rendelkezésére állhatnának a szakorvosoknak is, hogyha ezt egyébként akarnánk.

A rendszert külön elemeire bontani és úgy szabályozni, hogy még a nagyvonalú koncepciója is csak utalásszerűen van meg a fejünkben, illetve a megbeszéléseinkben, azt gondolom, legalábbis továbbgondolást igényel. Nem elfogadható érv, hogy ma csak erre a háziorvosi tevékenységre tudjuk végiggondolni az önálló orvosi tevékenység tevékenységi körét és jogosítványait, mert maga az önálló orvosi tevékenység igenis végiggondolható és végigvihető a szakorvosi tevékenység egyéb köreire is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu