KISS PÉTER (MSZP): Képviselő úr, szeretném annyiban pontosítani, hogy amit ön elmondott, arra nincsen mód a mai törvények szerint, ugyanis ha életbe lép ez a törvény, amely eltörli a jövedelempótló támogatások körét, akkor arra sem lesz mód, hogy a jövedelempótló támogatásban részesülők közhasznú munkájára a Munkaerő-piaci Alap - a 68. pontnál már idéztem az előbbi hozzászólásomban - támogatást adjon, tehát biztosítsa a 70 százalékot. Tehát sajnos ez a dolog nem működik. Ha önök most módosítják úgy, hogy működjön, akkor már egy kifogással kevesebb. Ha azt mondják, hogy a Munkaerő-piaci Alap forrásai a 6,8 milliárdon felül is megnyílnak, tehát automatizmusként biztosítják a közhasznú munkában részt vevők számára, hogy azt a forrást, amit az önkormányzatok erre fordítanak, le lehessen szívni a Munkaerő-piaci Alapból, akkor azt mondom, hogy megérte a beszélgetést, mert akkor már majdnem visszatérünk a mostani rendszerhez, és ez tulajdonképpen megfelelő lépés, hiszen így lehetett elérni önöknél is, hogy 800-ról 250-re csökkent le a jövedelempótlósok száma.

Itt azért van egy disztinkció, hadd tegyem meg. Más 90 és 180 napnál jogosultságot szerezni, és más segélyfeltételhez kötni. Ez nemcsak szóhasználatbeli különbség; jogi, természetesen egyfajta filozófiai különbség is, de feltétlenül fontos és a figyelmükbe ajánlom, azt a különbséget is mutatja, a korábbi filozófia abból indult ki, hogy a részt vevő partnerek érdekeltségét teremtse meg abban, hogy ő maga próbáljon munkába állni, hiszen akkor visszautat kap az ellátórendszerbe, maga próbáljon meg nagyobb erőfeszítést tenni, mint a 30 nap, mert 90 és 180 napot... -, az önkormányzat kapja meg hozzá a forrást, ha megvan ehhez a kölcsönös szándék. Szerintem ez jobb rendszer, mint azt mondani, hogy kötelező a 30 nap, pénz meg nincs, gyerünk, csináljátok. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu