RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy igaza lenne abban az esetben, ha a parlament az elmúlt években nem ezzel ellentétes gyakorlatot követett volna, amit ön mondott. Ugyanis a politikai pártok ifjúsági szervezeteit igenis attól a fajta szemlélettől elkülönülten másképp is támogatta a parlament, mégpedig pontosan erre a pályázati keretre lehetett pályázni.

Ez volt tavaly is, de nemcsak tavaly, hanem amikor önök kormányon voltak, akkor is ez történt: pályázni lehetett a pártok ifjúsági szervezeteinek erre a pénzre.

A mostani javaslat azt szolgálja, hogy a politikai pártok ifjúsági szervezetei ne pályázzanak, hiszen teljesen más eséllyel vesznek rész egy ilyen pályázaton, mint azok a civil szervezetek, amelyeknek a képviselői vagy szorosan hozzájuk kötődő képviselői nem ülnek bent a parlamentben.

Én tehát azt mondom, hogy ahhoz képest a parlamenti gyakorlathoz képest, ami az elmúlt kilenc évben kialakult Magyarországon, ez a javaslat jelentős előrelépés, és igenis a közélet tisztaságának irányába hat. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu