ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövidesen az Országgyűlés elé kerül a megfigyelési bizottság jelentéstervezete, s ebben többek között szerepel az a tény is, hogy az előző ciklusban az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakcióvezetőjét, Pokorni Zoltánt az úgynevezett Xénia Láz Egyesület, illetve a hozzákapcsolódó vállalkozások megbízásából figyelték meg. Eme megfigyelés azért is érdekes történet, hiszen erre azért került sor, mert Pokorni Zoltánnak voltak jogos aggályai - amelyeket meg is fogalmazott - az említett egyesület működésével kapcsolatban.

Hadd idézzem fel most önöknek ezeket a bizonyos aggályokat. A Xénia Láz Egyesület működése során nem egy alkalommal gyermekekre vonatkozó adatgyűjtést végzett, illetve gyermekek körében gazdasági tevékenységet folytatott, és eközben az akkori legnagyobb kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt prominens politikusainak támogatását élvezte. Úgy tűnt, hogy erre a tevékenységre a koronát közvetlenül a választások előtt abban a formában teszik fel, hogy egyesítik a Xénia Láz Egyesületet a Magyar Úttörők Szövetségével, mely egyesület már együttműködési megállapodást köthet a Magyar Szocialista Párttal. A Magyar Úttörők Szövetsége elnöke akkoriban a sajtóban is többször megfogalmazta, hogy eme együttműködési megállapodás révén a Magyar Szocialista Párt országos listáján országgyűlési képviselői helyre is számít.

Az elemi közfelháborodás, ami a választási kampányt megelőző hónapokban kirobbant, mindezt megakadályozta. Azonban a lehetőség több szempontból sajnos ma is nyitva áll. A helyzet abból a szempontból megnyugtatóan rendeződött, hogy a polgári koalíció kormánya az 1996-ban a közoktatási törvényből kivett azon passzust, amely politikai pártoknak, illetve hozzájuk kapcsolódó ifjúsági szervezeteknek tanintézetekben történő működését tiltja, visszatette a közoktatási törvénybe, így ez elvileg tilalmazva van. Ez a tilalom azonban minden további nélkül megkerülhető abban az esetben, ha politikai párt gyermekszervezettel valamilyen együttműködési megállapodást köt. Nem elképzelhetetlen tehát akár az a nonszensznek tekinthető szituáció, hogy csendesen előrehaladnak az események, a pártok ifjúsági szervezetei - nevezetesen a Magyar Szocialista Párt ifjúsági szervezetei vagy ifjúsági szervezete; nem teljesen tisztázott, hány is van pontosan és ezek mennyire egyesültek egymással - a Magyar Úttörők Szövetségével olyan együttműködési megállapodást kötnek, amelynek eredményeképpen akár azt is megérhetjük, hogy a 2002-es választási kampány előtt egyfajta tréfás feladatként, egyfajta tréfás vetélkedő kitűzött eredményességi mutatójaként úttörők azt a feladatot kapják majd, hogy minél több kopogtatócédulát hozzanak a Magyar Szocialista Párt irodáiba.

Ezt a helyzetet mindenképpen el kellene kerülni, és ez nemcsak a mai kormányzó pártok vagy az ellenzékben ülő többi párt, hanem a Magyar Szocialista Párt elemi érdeke is. Nyugat-Európában és abban a fejlett világban, ami felé igyekszünk, és aminek a kultúráját tekintve Magyarország mindig is része volt, ugyanis nem elfogadott dolog, hogy politikai pártok és gyermekszervezetek egymással különféle politikai célú megállapodásokat kössenek.

A helyzetet megnyugtatóan azonban csak jóval a választások előtt lehet rendezni. Ezt a rendezést szolgálja az a törvénymódosító javaslat, amelyet a közeljövőben a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának a támogatásával fogok benyújtani Gyürk András képviselőtársammal közösen. Ebben a törvénymódosításban a párttörvény módosítását kezdeményezzük, és a pártok számára szeretnénk megtiltani gyermekszervezetek és pártok választási célú együttműködését. Bízom abban, hogy a törvényjavaslat nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki oldalon is támogatásra talál. Ennek indokául azt a roppant egyszerű tényt tudom felhozni, hogy aki valamely gyermekszervezethez adja a saját gyerekét tagként, illetve gyermekszervezetek programjaira íratja be a gyerekét, az a szülő mindezt nem azért teszi, hogy a gyermekszervezet színeiben az ő gyerekét valamely politikai párt politikai tevékenységével egybemossák.

A törvénytervezet benyújtásával és - remélhetőleg - az annak kapcsán elhangzó érvek megvitatásával az a célunk, hogy egyértelművé és világossá váljon mind a magyar politikai élet szereplői, mind a társadalom előtt, hogy a pártoknak nem az iskolákban, a politikának pedig nem a gyermekszervezetek világában van a helye.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu