SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném üdvözölni három kormánypárti képviselőtársamat, mert igazán tiszteletre méltó az a küzdelem, amellyel itt állják a sarat a véleményünkkel szemben. (Dr. Fazekas Sándor: Köszönjük!) Azért is szeretném ezt megjegyezni a hozzászólásom legelején, mert számomra teljesen világos lett, hogy miért tudják ilyen határozottan állni a sarat; mert ez a törvényjavaslat, és ennek a második része különösen belesimul a kormány programjába.
Nevezetesen azért, mert a kormány sikerpropagandájának is szerves része, és az egész pályás letámadásnak is, az az eleme, amely a munkanélkülieket érinti. Azt gondolom, hogy ezt a társadalmi csoportot még nem érintette semmi, amit az eltelt időszakban bevezettek. Ezt a vitában már elmondtam, de akkor nem volt itt mindegyik képviselőtársunk. Azt is szeretném elmondani, hogy külön nagyon honorálom, hogy május 1-jével tervezik ezt bevezetni, a munkavállalók nemzetközi ünnepén. Tehát ez még a figyelmességüket is jelenti.
Igazából három módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni, a 42-eshez, a 49-eshez és a 65-öshöz. A 42. módosító javaslatot én nyújtottam be, és az a lényege, hogy ne számítson bele a jövedelem kategóriába a rendszeres gyermekvédelmi támogatás; tehát, hogy ez ne minősüljön jövedelemnek.
Úgy gondolom, hogy azokban a családokban, ahol ez a juttatás jár rászorultsági alapon, ott ez 3100 forint körüli összeg most, és jövőre, ha 16 600 forint lesz a minimális nyugdíj, akkor ez 3320 forint lesz. Tehát ez nem olyan összeg, hogy a másik oldalon, a jövedelemnél be kellene számolni.
A legfontosabb módosító javaslata ennek a fejezetnek a képviselőtársaim által benyújtott 49. módosító javaslat, amely a jelenlegi rendszer fenntartását kívánja továbbra is. Ehhez nem szeretnék bőven hozzászólni, csak szeretném kifejezni, hogy az egész szocialista frakció maximálisan kitart e mellett a vélemény mellett, mert ez fejezi ki azt a két értékrendbeli eltérést, amit az önök értékrendje, és a mi értékrendünk megjelenít.
A 65. módosító javaslatom a második csomagban azt tartalmazza - ezt már képviselőtársaim ebben a csomagban megemlítették -, hogy ne az öregségi nyugdíjminimum legyen a viszonyítási alapja a rendszeres szociális segélynek, hanem a minimálbér. Tehát közelítsünk a minimálbér felé, ezzel egy olyan igénynek is eleget tenne, hogy a minimálbér mint a közhasznú munka vagy mint a foglalkoztatottság viszonyítási alapja kerülne meghatározásra.
(23.10)
Babák képviselőtársamra szeretnék reagálni. A korábbi megszólalásában nagyon fontos aktív eszköznek nevezte azt, hogy majd itt különböző foglalkoztatási támogatásokat is bevezetnek. Én azt hiszem, biztos, hogy ez a harmincnapos foglalkoztatási kényszer nem aktív eszköz.
Még egy: szeretnék kérdéssel élni az államtitkár úrhoz - nem most, hanem majd, amikor a vitában elhangzottakra reflektál -, szeretném, ha megismertetné velünk a norvég példát, azt, hogy az Európai Charta Bizottságának a kényszermunkával kapcsolatosan milyen álláspontja alakult ki a norvég viszonyokat vizsgálva, mert úgy tudom, hogy lenne mit tanulni akár kormánypárti képviselőtársaimnak is a kényszermunka norvég megítélésében.
Az lenne még a tiszteletteljes kérésem, hogy az önhibáján kívül nehéz helyzetben lévő 1100 önkormányzat számára milyen lehetőségeket tudnak adni, ajánlani a 6,8 milliárd forinton belül és azon kívül az ott élő, nehéz helyzetben lévő munkanélkülieknek. Erre megint szeretném és jó néven venném képviselőtársaim válaszát.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés