SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Ebben a vitaszakaszban két javaslathoz szeretnék hozzászólni. Az egyik az, amit Béki Gabriella is említett. Tőlem is távol áll, hogy két lépcsőben, tehát 50 százalékot, illetve 80 százalékot juttassunk fogyatékossági támogatás címén a rászoruló, fogyatékkal élő sorstársainknak, polgártársaknak, ha úgy tetszik. Azt hiszem, ez egy olyan diszkrimináció, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, különösen akkor, ha a konszenzust, a közeledést keressük kormánypártiak és ellenzékiek.

Béki Gabriella szépen és árnyaltan elmondta azt, hogy mi vezette tavaly március 16-án a szavazógombot nyomó kezeket, hogy szerettünk volna segíteni. Azt hiszem, hogy az a segítésnek az útja és módja, ha anyagilag a létfeltételeik jobbá tételéhez valamelyest hozzájárulunk. Látva viszont a bizottsági ülésen is és az előterjesztő expozéját is hallva, hogy mindenképpen ehhez a két lépcsőhöz ragaszkodik, ezért nyújtottuk be azt, hogy az 50 százalék legalább egy 10 százalékkal, tehát 60 százalékra mozduljon. Ezt a módosító javaslatunkat a bizottsági ülésen sem támogatták kormánypárti képviselőtársaim.

De a másik javaslatom - a 74. számon szerepel ebben a csomagban - az egészségügyi és szociális bizottság ülésén kormánypárti képviselőtársaim támogatását is elnyerte. Ez ugyanis arról szól, a beterjesztett javaslatban az szerepel, hogy akkor kapja csak az értelmi fogyatékos ezt a támogatást, ha 14 éves kora alatt, tehát korábban, 14 éves kora előtt szenvedett el egy betegség következtében olyan károsodást, amely tulajdonképpen középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű károsodást okozott a szervezetében. Szeretném, ha ezt ki lehetne terjeszteni, és a 18 éves korig kitolni ezt a életkort. Orvos kollégák a bizottságban és szakértők is támogatásukról biztosították ezt, és látják ennek az orvosi, szakmai hátterét és indokoltságát.

Ezért kérem nagy tisztelettel a kormány jelen lévő képviselőjét, hogy még a nagy szavazás előtt módosítson álláspontján, és respektálja a szakbizottság ülésén elhangzott kormánypárti szakértő véleményeket is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu