VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tekintettel arra, hogy a múlt heti ülésünkön Auerbach úr munkaviszonyára és végkielégítésére vonatkozó kérdésre már válaszoltam, az idő rövidsége miatt engedje meg, hogy most arra a két kérdésre válaszoljak, amelyet a kérdésében is említett.
Ezek közül az első, hogy lehetnek-e a Magyar Nemzeti Bank bizalmi emberei olyanok, akik büntetőügyekben gyanúsítottakká válnak. Ezzel a kérdésével kapcsolatban azt tudom válaszolni, hogy a legjobb tudomásom szerint a Magyar Nemzeti Bank egyetlen alkalmazottja, tisztségviselője, valamint a jogszerűen tulajdonában álló gazdasági társaságok egyetlen vezetője sem áll büntetőeljárás hatálya alatt sem gyanúsítottként, sem vádlottként.
A második kérdésére, hogy lehet-e Láng László a CW Bank végelszámolója, azt a választ tudom adni, miszerint lehet (Derültség a MIÉP soraiban.), hiszen végelszámolóvá válásának semmilyen akadálya nem volt és most nincs. Láng László volt a CW Bank utolsó vezérigazgatója az 1998 májusától 1999 szeptemberéig terjedő időszakban. Az osztrák szabályozás, az osztrák bankfelügyelet álláspontja összhangban volt a Magyar Nemzeti Bank szándékával, amelynek értelmében jogilag és szakmailag is indokolt, ha a bank utolsó hivatalban lévő, eredményesen működő vezetése felelősséggel részt vesz a végelszámolásban. Azt kell mondanom, hogy ezt egyébként az osztrák törvények kényszerítik ki, hiszen az igazgatóság a felszámolási eljárás során automatikusan átalakul felszámolási tanáccsá, vagyis nem egy felszámoló végzi a munkát, hanem több. A CW Bank esetében a vezérigazgató, az igazgatóság további egy tagja és a bank főkönyvelője, akit a törvény szerint egy osztrák állampolgár személyében delegáltak a felszámolási tanácsba. A Pénzügyminisztérium nyomására még egy tagot kineveztek ehhez.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés