DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg teljes értékű felszólalást akartam tartani, de a bizottságban rövidesen sor kerül a külügyminiszter úr meghallgatására, ezért kénytelen vagyok elhagyni ezt a vitát.

Azt szeretném mondani ezzel kapcsolatban Rigler képviselő úrnak, aki azt mondta, hogy vele akarom ijesztgetni a gyermekeket - erről szó sincs. Ha úgy fogalmazott volna, hogy 288. számú javaslatával akarom ijesztgetni, az már más kérdés. Ez a bizonyos 288-as már egy szállóige lett, amelyben ön az igazságszolgáltatási díj bevétele helyett költségvetési hozzájárulást javasol. Ha szabad így mondani, a kamarák anyagi ellehetetlenítésével ez a szétverés vagy gittegyletté lefokozás kifejezés megítélésem szerint mégiscsak megállja a helyét. Ez a kamarák jövője szempontjából megengedhetetlen.

Elmondásra szánt sok eredeti megjegyzésem közül most azt szeretném elmondani - ez az 53. számú ajánláshoz csatolt módosítási indítványunk -, hogy a Kereskedelmi, Ipari és Kézműves Kamara integrált szervezet, ez az a bizonyos hármasság, amiről olyan sokszor beszél a törvény, és amivel kapcsolatban mi is szeretnénk néhány dolgot megváltoztatni. Ez az a szervezet, amelyben az országos küldöttgyűlés az úgynevezett föderációs ernyő szerepét tölti be. Ezt a bizonyos hármas tagozódást az általunk újonnan javasolt (2) és (3) bekezdés tartalmazza, amire nagyon szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket, és kérni a támogatásukat. Az önálló jogi személyiségű tagozatok pedig gyakorlatilag biztosítékot adnak arra a speciális feladatellátásra, amely a kamarák megalakításakor ezt a bizonyos hármas struktúrát indokolta.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu