DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt alkotmányjog-tudományi és alkotmánytörténet-tudományi fejtegetésekbe bocsátkoznánk itt valahányan, szeretnék utalni arra, hogy a mi nézetünk szerint az, ami ennek a törvényjavaslatnak a preambulumában szerepel - akárcsak az, ami abban a módosító indítványban szerepel, amire Répássy képviselő úr hivatkozik -, az nem a Szent Korona-tan; nem az a Szent Korona-tan, az annak nem felel meg. De ha igen tisztelt ellenzéki képviselőtársaim ezt Szent Korona-tannak is nevezik, bár szerintünk nem az, akkor ami a törvényjavaslatban vagy a módosító javaslatban van, nevezzük bárminek, azzal nekem semmi bajom nincs. Nekem a magyar állam folytonosságával, függetlenségével, egységével az égadta egy világon nincs semmi problémám, és azzal sincs problémám, hogy ezt a Szent Korona jelképezi számomra; az a Szent Korona, amit mindig nagyon becses ereklyeként tiszteltünk történelmünk során.
Annál is inkább nincs vele bajom, hiszen 1990 óta az ősi címerünket jogaiba visszaállítva a Magyar Köztársaság címerét is ez a Szent Korona ékesíti. Nem érdemes olyan jogtörténeti vagy alkotmánytudomány-történeti vitát folytatni, hogy ami ebben a törvényben le van írva, azt milyen tannak nevezzük; szerintünk nem Szent Korona-tan, de nevezhetjük bárminek, azt hiszem, senkinek nem lehet ezzel a szöveggel semmi baja, vagy legalább is nem értem, hogy kinek mi a baja vele. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés