ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Akkor most már nem kérdezem meg a miniszter asszonytól, hogy kíván-e még a vitában elhangzottakra reagálni, hiszen a miniszter asszony jelezte, hogy nem kíván reagálni.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát a mai nap berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1845. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1845/2-6. számokon kapták kézhez.
Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Bauer Tamás képviselő úr jelezte a Szabad Demokraták Szövetségétől, hogy szólni kíván, így a képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés