DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsősorban Salamon László képviselőtársam megjegyzésére reagálnék, mert úgy érzem, hogy félreértett.

Nem azt mondtam, hogy az az alapvető probléma az 1848-as majd az 1874-es választójoggal a Szent Korona-tan szempontjából, hogy az nem az általános választójog elvére épült - bár már van ország Európában, amely ezt követi; Franciaországban és az Egyesült Államokban is elvileg kimondják az általános választójogot -, hanem azt kívántam jelezni, hogy a cenzusok a nemesi származásúakra nem vonatkoztak. Fennmaradt tehát egy olyan megkülönböztetés nemes és nem nemes között, amely szemben állt a népképviseleti elvvel, s ez a megközelítés nem volt attól független, hogy Magyarország esetében a hatalom forrásának a Szent Koronát tekintették. Bár a '48-as törvény még úgy fogalmazott, hogy ennek az utolsó rendi gyűlésnek nem feladata, nem hivatása, hogy megtegye a kellékek előírásával a jogfosztást a nemesi származásúak esetén, a későbbi országgyűlések sem változtattak ezen a szabályozáson, és az 1874-es törvény is tartalmazott rendi típusú megkülönböztetést.

Tehát nem azt kifogásoltam ez egyszer, hogy az általános választójog hiányzott, hanem azt kívántam jelezni, hogy az 1913. évi XIV. törvénycikkig a magyar választójogban bizonyos rendi elemek nagyon jelentősen fennmaradtak még akkor is, ha az úgynevezett régi jogon szavazók száma biológiai törvényszerűségek folytán választásról választásra valóban csökkent.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu