BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak a félreértések elkerülése végett, tisztelt képviselőtársaim, csak hogy ne legyen félreértés: én név szerint, a tanulmány megjelölésével idéztem a szerzőt, akinek a történetfelfogására a magam részéről a felszólalásomban támaszkodtam. Megmondtam, hogy nem Korvin Ottónak, nem Kun Bélának, hanem Bibó Istvánnak hívják őt - tessék elolvasni! Lehet vele nem egyetérteni, mint ahogy mindenkivel lehet nem egyetérteni, csak azok az utalások, amelyeket önök az imént tettek, hamisak voltak.

A második megjegyzésem: hogy is van ez Londonban, ahol a modern polgári társadalommal összefér az uralkodó? Úgy van, tisztelt képviselő úr, hogy Anglia egy olyan ország - mint ahogy a skandináv országok meg a Benelux országok is -, ahol a polgári átalakulás az államforma formai változatlansága mellett valósult meg. Magyarország azonban - Franciaországhoz és számos más országhoz hasonlóan - olyan ország, ahol a polgári átalakulás a történelemben szervesen összekapcsolódott az államforma váltásával. Ezért Magyarországon más a szimbólumok szerepe, és ezzel, tetszik, nem tetszik, szembe kell néznünk. A korona a polgárosodás előtti Magyarország jelképe; aki a koronát tekinti a társadalom integrációja megtestesítőjének, a szuverenitás hordozójának, az szembefordul azzal a polgári átalakulással (Dr. Répássy Róbert: Szegény Széchenyi!), amely Magyarországon, ebben az országban, amelyben élünk (Közbeszólások.), a köztársaság polgáraként állítja elénk a társadalom tagjait, nem pedig mint a korona alattvalóit.

Az igazságügy-miniszter asszony egyébként felhívta a figyelmünket az általános vitában arra, hogy a címerben a korona ábrázolása és nem a korona játszik szerepet - erre hivatkozva vitatkozott a szocialistáknak azzal az észrevételével, hogy kétharmados lenne ez a törvény.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu