DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Annak az igénynek megfelelve, hogy a Házszabályt mindenben betartsuk, szó szerint fogom ismertetni a benyújtott interpellációt, mert korábban erről már némi vita kialakult.

Tisztelt Államtitkár Úr! A parlament 1999. november 29-ei ülésén a "Minden hatalmat a pártfunkcionáriusoknak!" tárgyú napirend előtti felszólalásomra dr. Szabadi Béla úr, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára reagált, válaszából azonban arra következtetünk, hogy a felvetett probléma lényegét nem sikerült megvilágítani. Számunkra ugyanis nemcsak az aggályos, hogy a területfejlesztési tanácsokba országgyűlési képviselőket delegálnak, hanem ennél sokkal súlyosabb alkotmányossági problémát látunk a kialakult gyakorlatban.

Alkotmányunk 3. § (3) bekezdése kimondja, hogy a pártok közvetlenül közhatalmat nem gyakorolhatnak, valamint hogy egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervet.

(16.20)

Gondolom, nem vitatható, hogy a területfejlesztési tanácsok állami szervek, az sem, hogy a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt az alkotmány 3. §-a szerint megalakult párt. Ebből következik, hogy az FKGP nem gyakorolhat közvetlenül közhatalmat semmilyen állami szervezetben, a területfejlesztési tanácsokban sem. Márpedig - ahogyan ez a hivatkozott napirend előtti felszólalásban is elhangzott - a területfejlesztési tanácsok tagjainak kiválasztása pártszempontok alapján történik.

Az események jól követhetőek az elmúlt hetek sajtóhíreiből, de mindenekelőtt prof. dr. Sinóros-Szabó Botond egyetemi tanár, főállásban az Országos Területfejlesztési Központ főigazgatója által jegyzett dokumentum alapján. Ebben a dokumentumban a professzor úr arra emlékezteti a területfejlesztési tanácsok miniszteri képviselőit, hogy a területfejlesztési tanácsban részt vevő kistérségi önkormányzati képviselők kiválasztását politikai munkával kell segíteniük, s olyan személyeket kell kiválasztani, akiknek a közreműködésével az FKGP vidékfejlesztési stratégiájának végrehajtása biztosított. (Folyamatos zaj.)

Nem elég tehát, hogy a területfejlesztési tanácsokban a törvény rendelkezésének megfelelően állami dominanciát biztosítottak, a tanács önkormányzati képviselőit is - az önálló delegálás jogát sértve - pártpolitikai szempontok alapján akarják kiválasztani.

A fentiek alapján kérdezzük a tisztelt államtitkár urat, volt-e tudomása a fentiekről. Összeegyeztethetőnek tartja-e a kialakult gyakorlatot az alkotmánynak a pártok szerepére vonatkozó rendelkezéseivel, valamint mit kíván tenni annak érdekében, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő?

Várom tisztelettel a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu