ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. A következő választ tudom önnek adni. Részben a mögöttünk hagyott időszak, részben az önök kormányzásakor eltelt esztendők tapasztalatait összefoglalva bennem az a meggyőződés alakult ki, hogy az, amit ön KIÉT-nek nevez, tehát az érdekegyeztetés egy bizonyos fóruma ebben a formában nem működőképes. Nem azért, mert a benne ülők ne akarnák egyébként működtetni, hanem mint konstrukció szerintem nem felel meg egy modern magyarországi érdekegyeztetési rendszernek. Lehetetlennek tartom - magam is ezt tapasztalom -, hogy egyszerre, egy fórumon tárgyaljunk általános makrogazdasági, nemzetgazdasági nagy összefüggésekről meg konkrét béregyeztetési problémákról. Ezt a két dolgot külön kell egymástól választani.

Hogy jól választottuk-e külön, amikor a kormány megalapította ezt az új érdekegyeztetési rendszert, amiről ön is beszél, erről lehet vitatkozni természetesen; megoszlanak a vélemények. Én úgy érzem, hogy jó irányba tettünk lépéseket.

Amikor a munkavállalókkal sikerül egy olyan körben szót váltani az Országos Gazdasági Tanács keretében, ahol nemcsak a kormány, nemcsak a szakszervezetek vannak ott, hanem a munkaadók, sőt a nemzetközi cégek képviselő is, ez egy olyan egyeztetési fórum, ahol tudunk beszélni a költségvetés makroszámairól, az inflációról, a bérek általános színvonaláról. S egy ettől különböző dolog, hogy az adott ágazatban dolgozók, a pedagógusok, egy másik ágazat esetében az ápolónők, az orvosok, az önkormányzati dolgozók milyen bérigényeket jelenítenek meg, és a kormány mit tud ebből teljesíteni. Ezt a két dolgot szeretnénk különválasztani. Ez a folyamat most éppen halad előre. Önnek igaza van abban, hogy haladhatna gyorsabban is.

Igyekszünk még lehetőleg ebben az évben vagy a következő év első hónapjában végére jutni ennek a folyamatnak, és akkor egy valóságos, gazdasági igényekhez igazodó érdekegyeztetési rendszer jön létre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), remélem mindannyiunk közös megelégedésére.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu