DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Lentner Csaba képviselő úr megszólított, ezért kértem lehetőséget a reagálásra. Amiben egyetértünk: valóban, a gazdasági szférától nem várható és nem is várja senki, hogy például az alapkutatásokhoz vagy a nemzeti tudományok terén folyó kutatásokhoz finanszírozási alapot adjanak. Ezért van a világon mindenütt az, hogy két finanszírozási lábon áll a kutatás támogatása: a költségvetésnek is hozzá kell járulnia, de a gazdaság szereplőinek is bővülő hozzájárulást kellene biztosítaniuk, ők elsősorban az alkalmazott, fejlesztő kutatásokat, a technológiai fejlesztés terén érvényesülő kutatásokat támogatják. A költségvetésnek kell biztosítékot adni ahhoz, hogy az alapkutatások terén és az úgynevezett nemzeti tudományok kutatása terén megfelelő finanszírozási források álljanak rendelkezésre.
Amit a multinacionális cégekről és általában a gazdaság szereplőiről mondtam: én valóban fontosnak tartom, hogy erősödjék a megrendelési állomány a kutatási irányába ettől a szférától is. Nem ritka jelenség, hogy multinacionális cégek - nagyon gyakran reklámcélzattal - komoly szponzorációs eljárást biztosítanak, például egy adott nemzet kultúrájának a támogatása terén. Nagyon fontos lenne, hogy a tudományos kutatás terére is áttereljük az ilyen forrásokat, hogy ez a megrendelési állomány is erősödjék.
És amit még a multinacionális cégekről mondtam: való igaz, hogy megtorpant a beáramlásuk, de akik itt vannak, azoknál talán el lehetne érni, hogy a fejlesztő, kutató részlegeiket is Magyarországra telepítsék, ne egyszerűen csak az itteni, adott esetben olcsóbb munkaerőt, jobb lehetőségeket használják ki, hanem ezt a fajta tevékenységet is telepítsék Magyarországra. Ez nagyon komoly segítség lenne a magyar kutatótársadalom számára és az infrastruktúra-fejlődés számára is.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés