DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán azzal érdemes kezdeni, hogy mi itt a parlamentben mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy megint egy olyan ügyet tárgyalunk, amely a társadalomnak ebben a pillanatban meglehetősen szűk körét érinti, és feltehetően ez a nap nem azzal fog bevonulni a magyar történelembe, hogy itt a Történelmi Hivatal jelentését tárgyaljuk - ez nem von le semmit az ügy fontosságából -, hanem feltehetően többen fognak úgy emlékezni erre a napra, hogy ma égett le a Budapest Sportcsarnok, ma bányásztüntetés van Budapesten.

Azonban a képviselők tudják - talán a nyilvánosság, a közönség azon része, aki egyáltalán hallja ezt a mai vitát, kevésbé tudja vagy kevésbé néz azzal szembe -, hogy a parlamentben olyasmivel is foglalkozni kell, ami nem feltétlenül a mindennapi élet problémája; tudjuk, ezt sokszor értetlenül fogadják.

Azt gondolom, és ezt is érdemes itt a bevezetőben tisztázni, hogy a Történeti Hivatalban őrzött iratok, illetve az a feladat, amellyel a Történeti Hivatal foglalkozik, látszólag is csak a magyar társadalomnak egy viszonylag szűk körét érinti, hiszen bármilyen sokan is váltak áldozatává a kommunista rendszernek nevezett időszaknak, bármilyen sokan is kerültek a politikai rendőrséggel kapcsolatba üldözöttként, ezek száma töredéke természetesen a magyar társadalom döntő többségének. Azt persze mindannyian tudjuk, hogy több mint negyven évig meghatározta az emberek sorsát, az emberek viselkedését az az ismeretük, hogy létezik politikai rendőrség, léteznek Magyarországon politikai bűnök, és anélkül, hogy bárki is kapcsolatba került volna a politikai rendőrséggel, pontosan tudta a politikai rendőrség működésének módját és azokat a következményeket, amelyeket esetleg szuverén politikai vélemények képviseletekor vállalnia kell vagy vállalnia kellene.

Áttérve most már a szorosabban vett témánkra, a Történeti Hivatal beszámolójára, frakciónk nevében azt tudom mondani, hogy a beszámoló jó, a beszámoló hűen tükrözi a Történeti Hivatal tevékenységét; hangsúlyozni szeretném, hogy a jelenleg hatályos törvényeknek megfelelő tevékenységét. Annyiban is jó a beszámoló, hogy talán még megengedhetjük magunknak azt is, hogy azt mondjuk, az átlagos beszámolókhoz képest is mármint ilyen jellegű hivatalok, a parlamenthez kapcsolódó intézmények beszámolójához képest is, jobb az áttekinthetősége, világosabb a fogalmazása, nagyban megkönnyíti a parlamenti képviselők értékelő tevékenységét.

Mint az ügyben valamennyire szakértelemmel rendelkező ember, mint volt levéltáros, azt is hozzátehetem, hogy ismereteim alapján megerősíthetem azt, hogy a Történeti Hivatal eddigi munkálkodásában jelentős szerepe van az időtényezőnek, értve ezalatt azt, hogy a rendelkezésére álló források feldolgozása meglehetősen időigényes. A hivatal kuncsaftjai - akik közé én nem számítok, mert nem kértem a velem kapcsolatos iratokba való betekintést, de akik kérték - beszámolhatnak arról, hogy minél inkább a mai naphoz közel áll a kapcsolatfelvételük a hivatallal, annál jobb feltételekkel, annál több forrásból ismerhetik meg a velük kapcsolatos forrásokat.

Magyarul és röviden, az is világos a hivatal beszámolójából és a beszámolón túli ismeretekből, hogy az idő elteltével a rendelkezésre álló iratok feldolgozottsága egyre nagyobb, és a hivatal így egyre inkább el tudja végezni a jelenlegi törvények szerinti feladatát.

(13.00)

Természetesen amikor a hivatal munkájáról beszélünk, akkor fontos megemlíteni azt, hogy a hatályos törvények szabják meg, hogy a hivatal mit csinálhat és mi a feladata, és abban már nem kell feltétlenül egyetértenünk, hogy mi is lenne az ideális helyzet.

A parlamenti képviselők döntő többsége talán tudja, a kívülállók kevésbé tartják számon, hogy sokfajta nézet létezett a Történeti Hivatal tevékenységével, mármint lehetséges tevékenységével kapcsolatban; sokfajta, egymástól eltérő, de önmagában helytálló elképzelés lehetséges arra nézve, hogyan kell a múlt iratait, tehát az ilyen típusú, a politikai rendőrség tevékenységét tükröző iratokat kezelni. Talán ismert itt a parlamentben és talán kevésbé látható ez kívülről, hogy itt speciális ügyekről van szó. Ennek a hivatalnak és ezzel kapcsolatban a parlamenti képviselőknek nem az a feladata, hogy általában a múlt bűneivel, a kommunistának nevezett rendszer bűneivel foglalkozzanak, megnevezzék azokat a felelősöket vagy nyilvánosságra hozzák a nevüket, akik a kommunistának nevezett rendszerért és mindazért felelnek, ami abból a rendszerből következett, hanem azon rendszer egy bizonyos fajta tevékenységet végző embereivel vagy azok tevékenységével foglalkozik csak ez a hivatal, illetve aki a hivatalhoz fordul, csak ezeknek az embereknek a tevékenységét ismerheti meg.

Arról van szó, hogy világosan beszéljek - és ezt nem feltétlenül képviselőtársaim döntő többségének mondom, hanem azoknak, akik esetleg külső tájékozódók -, hogy a rendszer elkötelezett hívei, akik nyilvánosan vállalták a pozíciót: politikai bizottsági tagok, központi bizottsági tagok voltak vagy más funkciót vállaltak a rendszerben, azoknak a tevékenységéről mindenki tudhat ma is, ha érdeklődik az ilyesmi iránt, a tevékenységüket megítélheti. A hivatal elsősorban olyan iratokat őriz, amelyekből azoknak a tevékenységét lehet megismerni, akik titkolták a tevékenységüket, akik tevékenységét a jó szándékú, tájékozódni akaró vagy az, aki tudományosan akar foglalkozni a rendszer történetével, nem ismerheti meg más forrásokból, csak ennek a hivatalnak a forrásaiból, illetve a hivatalon kívül máshol elfekvő iratokból. Ez egy meglehetősen fontos szempont, és amikor ez a téma egyáltalán napirendre került, akkor az SZDSZ - amikor megtette a maga javaslatát még az első demokratikusan választott parlament időszakában - ebből a fontos különbségből indult ki.

Mi abból indultunk ki annak idején, hogy aki választás útján kerül hatalomra, nevezzük így, aki képviselő lesz - azóta ez a kör valamelyest bővült, de alapjában véve erről van szó, de máshogyan is meg lehet fogalmazni ezt a kört -, arról a választópolgároknak tudniuk kell azokat az információkat is, amelyeket nyilvános forrásokból nem ismerhetnek meg. Magyarul az egész átvilágítási ügy úgy kezdődött, hogy az merült fel: az átvilágítás arról szóljon elsősorban, amit a nyilvános tevékenységből nem lehet megismerni, ami a titkosszolgálatokhoz, magyarul a politikai rendőrséghez kapcsolódó tevékenység volt, tehát mondjuk, hogy ki volt besúgó, ki volt valamilyen kapcsolatban a politikai rendőrséggel annak idején.

És itt máris van egy furcsaság, hiszen maga a törvény - amelyet az SZDSZ abban a formájában, ahogy ma hatályos, soha nem tekintett elfogadhatónak, illetve kompromisszumként elfogadta, bocsánat, hogy pontosabban fogalmazzak, de soha nem tekintettük a mi nézetünket tükrözőnek, tehát maga a törvény - a fedett, titkos tevékenységek feltárását az átvilágítandóknál megcélozta, de nem célozta meg azt, hogy magukat a tartókat, illetve azokat a belügyi alkalmazottakat, akik az egész rendszert működtették, azokat megismerhessük, illetve azoknak a tevékenységét nyilvánosságra hozzák. Természetesen ha ők is az átvilágítandók körén belül lennének, tehát valaki közülük képviselőjelölt lenne, de más példát is lehetne hozni, az adataik nyilván megismerhetők lennének, jobban mondva a megfelelő eljárás során sok minden kiderülne.

Az SZDSZ - mint azt feltehetően sokan tudják - azért nem tartotta a maga nézeteinek megfelelőnek az érvényes törvényt, mert mi úgy gondoltuk, hogy nemcsak a III/III-asnak nevezett ügyosztály iratait kell bevonni abba a körbe, amely a hivatal tevékenységi körébe tartozik, hanem az egész III-as ügyosztályét, tehát a politikai rendőrség sokféle ágáét is. Mi úgy gondoltuk annak idején - és ezt a véleményünket most is fenntartjuk -, hogy ebben a tekintetben, a politikai rendőrség ügyeinek tekintetében élesebb cezúrát kell, illetve kellene vonni az előző rendszer és a mostani rendszer között, mint ami végül is az érvényes törvény hatálya alapján megvalósul.

Ami fontos kérdés ma is - és ezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert éppen tegnap hangzott el egy miniszterelnöki nyilatkozat, amely ugyan gazdasági kérdésekkel foglalkozott, de mégiscsak azt mondta, hogy a rendszerváltást vagy -változtatást, az ő kifejezésével, lezártnak tekinti -, hogy addig, ameddig ennek a hivatalnak, illetve a hivatal körébe tartozó tevékenységnek olyan problémái vannak, amelyekről itt mint jogi problémákról már szó esett, addig nem lehet úgy tekinteni a helyzetet, legalábbis ebben az ügykörben, hogy lezárultak a rendszerváltás problémái. Az ügyben, hogy ki mennyire felel emberek életének tönkretételéért, emberek sorsának rosszra fordulásáért, az ügyben még rengeteg lezáratlan ügy van, rengeteg titok van, és mindaddig, ameddig ezek az ügyek nem záródnak le, mindaddig, ameddig olyan ügyek kerülhetnek felszínre, amelyekről a hivatalvezető úr is említést tett itt, hogy kiderül barátokról, hogy besúgók voltak, és ezek meglehetősen nagy vihart kavarnak - igaz, viszonylag szűk körben -, addig a rendszerváltás legalábbis ilyen típusú ügyeit nem lehet lezártnak tekinteni.

És itt - mint Csapody képviselőtársam az emberi jogi bizottság nevében, ámde nyilván részben saját véleményeként is elmondta - fontos kérdések maradtak tisztázatlanul, jobban mondva fontos kérdésekben vannak alapvető nézetkülönbségek itt a parlamenten belül is. Hogy világos legyen és hogy röviden fogalmazzak: az SZDSZ álláspontja is - ha jól értem a Csapody úr által kifejtetteket - nagyjából hasonló; mi is abból indulunk ki, hogy az egykor besúgottaknak, akiknek joguk van a rájuk vonatkozó iratokat megtekinteni, joguk van megismerni a teljes információs anyagot, ami rájuk vonatkozik. És azt gondoljuk, hogy azoknak az embereknek a felelőssége, akiket besúgtak, hogy mit kezdenek, kezdenének, ha a teljes információs anyag rendelkezésre állna, azokkal a nevekkel, információkkal, amelyeket megismernek, és ezt nem veheti át tőlük egy hivatal. Joguk van azoknak az embereknek, akiket besúgtak, nemcsak a besúgók nevét megismerni, hanem bizony azokat a körülményeket is, amelyeket nyugodtan nevezhetünk manipulációnak, rágalomnak az életük körül, joguk van tehát bizony olyan tényeket is megismerni, amelyek esetleg ma is kellemetlenül befolyásolhatják az életüket, és az ő dolguk, az ő felelősségük, hogy mit kezdenek ezekkel az információkkal.

Röviden fogalmazva: mi azt gondoljuk, hogy nem kell ügynöklistákat közzétenniük hivataloknak. Ezt indokolja egyrészt az is, hogy mint hallottuk és tudjuk, az iratanyag csonka, tehát minden hivatalosan közzétett ügynökjegyzék eleve pontatlan lenne, de praktikus megfontolásból is ezt gondoljuk: nem kell ügynöklistákat közzétenni, hanem csupán azt kellene lehetővé tenni, hogy aki kíváncsi a rá vonatkozó titkosrendőrségi, politikai rendőrségi jelentésekre, az ismerhesse meg az ügynökök személyét, amennyiben erre a rendelkezésre álló források lehetőséget teremtenek.

Sok mindenben nincs tehát egyetértés közöttünk, és a kezdet óta nincs egyetértés az SZDSZ és a többi parlamenti párt között abban, hogy ezt az ügyet hogyan lehetne kezelni. Nem tudunk azonban úgy tenni - és természetesen nem is lenne normális, ha úgy tennénk -, mintha az elmúlt tíz év nem telt volna el, nem lehet ma úgy viselkedni, mintha az elmúlt tíz év után ugyanúgy lehetne hozzányúlni ehhez a problémához, mint lehetett volna, mondjuk, tíz évvel ezelőtt.

Ami a közvetlen tárgyat illeti: mi a beszámolót jónak tartjuk, a hivatal tevékenységéről pontos információt adónak gondoljuk. Egyetértünk azzal is, hogy a hivatal a maga nézetei szerint a jelenlegi törvény alapján megfogalmazza azokat a jogi problémákat, amelyekben ő maga nem tud, nem azt mondom, hogy eligazodni, de nem tud végleges álláspontot kialakítani.

(13.10)

Fontosnak tartjuk - és módosító indítványaink erről szólnak -, hogy egyrészt ezeket a törvénybeli pontosításokat, parlamenti állásfoglalásokat rövid időn belül, tehát határidővel fogalmazzuk meg, és fontosnak tartjuk azt, hogy a törvény előírásai szerint a jelenleg működő titkosszolgálatok a törvény szerint átadják az iratokat. Ez ügyben a minisztert szeretnék kötelezni az általános felelősség elmosása vagy a felelősség elmosásának a határozati javaslatban megfogalmazott formájához képest.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu