HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány gondolatot szeretnék mondani, hangsúlyozottan nem mint a Szocialista Párt vezérszónoka, hanem mint egyik képviselője.

Hegedűs képviselő úr Illyés Gyulát idézte. Remélem, ismeri Illyés Gyulának egy másik gondolatát is: nem az a fontos, honnan jössz, öcsém, hanem hogy hová mész.

Azt gondolom, nagyon fontos a múltról beszélni ebben a Házban bizonyos alkalmakkor, nem ártana azonban tudni, nem árt tudnunk - és ezt nem felelősségre vonásként mondom bárkivel szemben -, hogy alapvetően és döntően mégis a jövőt kell alakítanunk és formálnunk. És ha a múlt sajnálatos eseményeiről szót ejtünk, akkor ezt meg kell tenni, de alapvetően a parlamentnek természetesen a jövő kereteinek a megfogalmazása a célja.

A millennium alkalmából sokat beszélünk Szent Istvánról. Szent István nem hozott törvényt a vérszerződésről, nem emelt szobrot Árpád vezérnek, hanem a korabeli Európába indította el az országot, és a nyugat-európai szenteknek állított szobrot, nem a magyarság korábbi vezetőinek. De ezt csak bevezető megjegyzésnek szántam, alapvetően higgadt vita volt, és örülök annak, hogy minden pártfrakció elismeréssel szólt a Történeti Hivatal vezetőinek a működéséről. Szerényen megjegyzem, hogy az előző kormányzat idején állították fel ezt a hivatalt, ilyen értelemben tehát ez az akkori munka elismerése is.

Minket, képviselőket - legalábbis abban a két ciklusban, amelyben magam tagja voltam, vagyok a parlamentnek - átvilágítottak, úgyhogy azt hiszem, van minimális erkölcsi jogunk beszélni erről a kérdésről úgy, hogy nem magunkat takargatjuk. Ami itt elhangzott, azt hiszem, egyszerre volt... - bizonyos értelemben kívülállóként mondom, mert én nem mentem el a Történeti Hivatalba a dossziémért; egy napilapnál dolgoztam, valószínűleg rólam is készültek feljegyzések, de őszintén szólva engem nem érdekel, legalábbis nem olyan mértékben, hogy régi érzelmeket és sebeket feltépjek. Ezzel együtt azt gondolom, hogy amit itt a jelentésekről hallottunk - és ebben igaza van Csapody Miklósnak -, abban volt drámai, és valljuk be, mulatságos is, hiszen nem tudom, hogy szerencsénk vagy szerencsétlenségünk, de eléggé ügyetlenül működött az a rendszer, amelyik ezt a gépezetet is működtette.

(14.00)

Ami a módosítást, a kiterjesztést illeti, nagyon nehéz kérdés, és nem veszem magamra azt a nagyon nehéz feladatot, hogy abban döntsek, milyen értelemben helyes kiterjeszteni a meglévő törvényt részint az ügynökök megnevezésével kapcsolatban, részint pedig - amihez kapcsolódik - az átvilágítással kapcsolatban. Helyes-e átvilágítani a sajtót vagy sem? Ez egy olyan kérdés, amelyben nyilván összemérik a nézeteiket a képviselők és a politikusok; magam nem alakítottam ki végleges álláspontot abban a kérdésben. Vagy amit Hegedűs képviselő úr ugyancsak érintett: az fontos kérdés, hogy az egyházi vezetőket ugyanúgy átvilágítsuk-e, mint mondjuk, az állami élet vezetőit. Ez egy nehéz erkölcsi kérdés! Mindenesetre, ha az egyházi vezetőket valaki át akarná világítani, akkor ennek a kezdeményezésnek megítélésem szerint az egyházak felől kellene indulnia, hiszen az egyházak autonómiájához hozzátartozik, hogy ők vajon igénylik-e ezt a fajta átvilágítást, vagy pedig valóban a megbocsátással, a túllépéssel, illetve a kényszerrel - hiszen a beszervezések nyilván alapvetően zsarolással történtek - ezen túl tudnak lépni.

A német példával kapcsolatban, amelyet többen, e témával foglalkozók szinte kivétel nélkül pozitív példaként említenek, hadd fogalmazzak meg néhány kételyt, tisztelt képviselőtársaim. Én többször jártam mindkét Németországban azelőtt, és ismerem - ahogy ironikusan szokták mondani - az "egybesült" két Németországnak a problémáját. Alapvetően más a német és a magyar helyzet. Nevezetesen a keletnémet egykori állam beletagozódott Nyugat-Németországba, s aki ismeri a keletnémet társadalom helyzetét, az tudja, hogy a keletnémet értelmiséget lényegében teljesen lefejezték, nemcsak a volt párttagokat, hanem a volt demokratikus ellenzékieket, a volt szakszervezetieket, a volt keresztény egyházi vezetőket is lényegében leváltották, s a helyükre állították... (Dr. Hende Csaba képviselőtársához megy, beszélgetnek.) - államtitkár úr, folytathatom? (Dr. Hende Csaba a helyére távozik.) Köszönöm szépen. -, és a legtöbb vezető posztra Kelet-Németországba Nyugat-Németországból "ejtőernyőztek" be személyeket. S nem véletlen az sem, hogy a keletnémet társadalom az ottani munkáspártra, az ottani kommunista pártra egyre nagyobb bizalommal tekint, már 30 százalék körül van a népszerűsége, míg nálunk ez 2-3 százalék. A keletnémet társadalomban tehát azért lehetett ilyen abszolút totálisan megoldani ezt a dolgot, mert ott volt egy Nyugat-Németország, amely egy új elitet küldött Kelet-Németországba, több százezer embert, és több százezer, sok százezer keletnémetet, mondom, politikai múltjától függetlenül, egyszerűen azért, mert keleti volt, bizalmatlanságból leváltottak, félresodortak.

Ezt pusztán a tisztánlátás érdekében mondom, s nem azért, hogy bárkivel is vitatkozzam, de ha valamilyen példát, külföldi példát emlegetünk, gyakran előfordul, hogy kiemelünk egy külföldi példát, a Házban többször elmondjuk, miközben hiányzik mögüle a dolgok valós ismerete.

Meg kell említenem azt is - óvatosan, és nem óhajtok messzemenő vitát ebben a kérdésben provokálni -, hogy vannak többen, legalábbis az ellenzéki oldalon, akik ismerik ezt az érzést, akik a telefonbeszélgetésben ismét azt mondják, de erről ne telefonon beszéljünk, hanem majd személyesen. Vannak olyan érzések a magyar társadalomban, hogy emberek ismét félni kezdenek. Remélem, demokrataként bízom benne, hogy alaptalanul. Mindenesetre, amikor ezekről a kérdésekről beszélgetünk, akkor arról is beszélni kell, hogy hogyan lehet megakadályozni, hogy nemcsak ezek a módszerek, hanem ezektől a módszerektől való félelem, aggály is visszajöjjön a magyar társadalomba. Vagy például az se fordulhasson elő, hogy ha valaki a kormányzattal ellentétes nézeteket vall, akkor rettegnie kelljen attól, hogy másnap megjelenik nála az adóellenőrzés. Az adóellenőr ma sok tekintetben, ha nem a feladatát végzi, hanem politikai célokat szolgál, akkor hasonló szerepet tölt be, mint az a III/III-as, tisztelt képviselőtársaim, amiről beszélünk.

Remélem, hogy ezek alaptalan aggályok. Pusztán és kizárólag azért említem, mert a hétköznapi beszélgetésben erről is szó esik, nemcsak arról, amiről mi beszélünk.

A múlttal kapcsolatban még hadd emlékeztessek egy tényre, amiről szintén gyakran elfeledkezünk: a kádárista történetírás az '56-os forradalmat előszeretettel a horthysták cselekedeteként, horthysta reakciós cselekedetként magyarázta, s ezen mosolygott szinte mindenki, hiszen tudta, hogy Horthy Miklós bukását, lemondatását tizenkét esztendő választotta el az '56-os forradalomtól, de azért nem árt emlékeztetnünk magunkat arra, hogy jövőre, 2000-ben már mi is tizenkét évvel leszünk távolabb a kádári rendszertől, Kádár János '88-as lemondásától, tehát idővel a múltra való hivatkozás minden évben kevéssé és kevéssé fontos a társadalom többsége számára.

Vitatták Pető Ivánnak azt a véleményét, hogy a magyar társadalmat mennyire érdekli ez a kérdés. Ha körülnézünk ebben a parlamentben, hányan vagyunk itt, akkor azt mondom, ez körülbelül azt jelzi, hogy a politikai elitet is nagyjából ennyire érdekli a kérdés. Tegnap, amikor a Hit Gyülekezetéről vitatkoztunk, akkor sűrű padsorok előtt, ennél sokkal szenvedélyesebb vita folyt. Mindenesetre szerintem jó, hogy itt egy higgadt vita folyik, és helyesebb, ha nyugodtan próbálunk ezzel a kérdéssel szembenézni.

Csapody Miklós képviselőtársammal együtt van némi irodalmi múltunk. Azt gondolom, az nagyon fontos lenne valóban, hogy az irodalom is dolgozza fel nemcsak a múlt e tragikus fejezetét, hanem általában a múltat. Mostanában újraolvastam Jókai Mórt, keresve bizonyos utalásokat, s azt gondoltam, hogy a XX. század történelmét illetően bizony, akár ilyen olvasmányosan, akár modernebb irodalmi eszközökkel, de még adós maradt a magyar irodalom ennek a megírásával.

Végül pedig, hogy egy szóról alkotott vitában csak a kételyemet mondjam el, a véleményem nélkül: ugye, Pető Iván úgynevezett kommunista rendszerről beszélt, Csapody képviselő úr pedig lelkesen mondta, hogy igenis kommunista rendszer volt. A "kommunista" szó, a "kommunizmus" szó a vagyonközösségen és teljes egyenlőségen alapuló igazságos társadalmat jelenti. Nem tudom, hogy a Kádár-rendszerről elmondható-e, hogy egy igazságos rendszer lett volna és egyenlőség lett volna benne - azt hiszem, hogy nagyon messze állt ezektől. De hát amit sokat használnak az emberek, az a szó alakul ki valaminek a megnevezésére a történelemben; ilyen értelemben lehet, hogy helyes volt ez a szóhasználat.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu