DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint azt mindannyian tudjuk, az év vége a számvetés ideje. Természetesen vannak, akiknek kényelmetlen számot vetni, vannak, akik nem szívesen szembesülnek a múlttal.

A parlamentáris demokráciában többek között az ellenzék feladatát képezi az is, hogy a kormány tagjai számára adott esetben a kellemetlen számvetést is elvégezze. Teszem ezt én is, amikor a plénum előtt most a politikai közélet egyik X-aktáját porolom le egy fontos bírósági ügy kapcsán.

Az Élet és Irodalom (Moraj a kormánypártok soraiban.) idén augusztus 19-én számolt be terjedelmes írásában az Orbán-család páratlan karriertörténetéről, bányabirodalmának kiépítéséről. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Az írásban számos olyan vélemény szerepelt, amelyre Magyarország miniszterelnökének illett volna, de legalábbis célszerű lett volna válaszolnia. A miniszterelnök úr ezt nem tette meg. Válaszok hiányában szabad demokrata képviselőtársaimmal együtt szóban, majd írásban, majd ismét szóban tettük fel azokat az érdemi kérdéseket, amelyeknek a megválaszolásával egyértelműen fény derült volna arra, hogy igaz-e az Élet és Irodalom azon felvetése, miszerint az Orbán-család meggazdagodását a székházeladásból befolyt óriási összeg - vagy ahogy a másodfokú bírósági ítélet fogalmaz: tetemes summa - egy része alapozta meg. Súlyos felvetések - válaszok nélkül.

Orbán miniszterelnök úr az "utánam a vízözön" - vagy stílusosabban: "utánam a bányagödör" - elvét követve nem válaszolt ezekre a kérdésekre. Ehelyett a téma súlyához képest egy nevetséges kérdést kiragadva pert indított az Élet és Irodalom ellen. Elég gyorsan megszületett az elsőfokú bírósági ítélet, amelyet - mint más esetekben is - a Fidesz-PR annak rendje s módja szerint felhasznált a téma ködösítésére. Egy jól bevált recept szerint működött most is a gépezet: első lépésként kiragadtak egy pontatlanul megfogalmazott, perifériális formai elemet, amely az érdemi kérdések szempontjából érdektelen; második lépésként pedig bírósághoz fordultak, és a formai kérdésben meghozott kedvező ítéletet lobogtatva lezártnak tekintették az ügyet.

Két idézetet szeretnék felolvasni, amelyek közül az elsőt Bogár László államtitkár úr, a másodikat pedig maga Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta az elsőfokú ítélet után. "Ami az Élet és Irodalmat illeti, a képviselő úr kérdéseiből végül is arra lehet következtetni, hogy bizonyára elkerülte a figyelmét: a Fidesz-Magyar Polgári Párt az elmúlt hetekben két sajtópert is nyert a lappal szemben. Két, egymástól független bírói ítélet is kimondta, hogy a Fidesz és vezetői oldalán áll az igazság." Mindezek után az elmúlt héten másodfokon elvesztették a pert a Fidesz-vezetők, vagyis - az államtitkár úr szavaival élve - az igazság nem a Fidesz vezetőinek oldalán áll. Az ítélet jogerős.

De idézhetném Orbán Viktor miniszterelnök urat is, aki azt mondta: "Ami azonban az állításokat illeti, nekem a bíróság igazat adott, és ha szükséges, nagyon remélem, lesz még rá módom, hogy máskor is adjon."

Bizonyára lesz alkalma erre a miniszterelnök úrnak. Most azonban, ebben a konkrét ügyben a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság nem a miniszterelnök úrnak adott igazat.

Ha demagóg módon mi is követnénk a Fidesz-PR képletét (Közbeszólások a Fidesz soraiból), akkor most azt állítanánk, hogy mivel a bíróság az Élet és Irodalomnak adott igazat, ezért a cikkben leírtak mindegyike bizonyított, megfelel a valóságnak; vagyis tény, hogy az Orbán-család bányabirodalmának kiépítése közpénzek felhasználásával történt. (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiban.)

A kör bezárult. A pert a Fidesz-vezetők elveszítették, de érdemi kérdéseink továbbra is válaszra várnak. Vagy talán önök most is azt mondják, mint amit én napirend előtti felszólalásom címének adtam: "Na és?".

Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu