LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! A tanyán élők érdekében szeretnék szólni.

Jól tudom, hogy ez nem olyan izgalmas kérdés, mint az előbbi szócsata, azonban nemcsak én vagyok elfogult e témakörben, aki tanyán tanított, és jól ismerem az itt élők életkörülményeit, de nagyon sok képviselőtársam, aki egyéni képviselőként nap mint nap találkozik az itt élők gondjaival.

Többen vannak, mint a munkanélküliek és hajléktalanok, többen vannak, mint az etnikai kisebbséghez tartozók, többen élnek itt a tanyán, mint ahányan élveznék egy új földalatti előnyeit a fővárosban. Mégis, a többi lobbihoz viszonyítva szinte semmilyen érdekérvényesítő lehetőségük nincs, és hiába látványosan hátrányosak a tanyán élők életkörülményei, jajszavuk többsége pusztába kiáltott szó. (Zaj.)

Amióta a Rákosi- és Kádár-korszak politikusai elhatározták a tanyák szétverését, elsorvasztását, azóta csak a jelenlegi kormányprogram, a vidék fejlesztéséért felelős tárca kísérli meg tudatosan vállalt állami területfejlesztő politikával rehabilitálni a tanyán élőket, a korábban rájuk mért megpróbáltatásokért.

A fejlett országok farmgazdaságai, amelyek a magyar tanyák külhoni megfelelői, létükkel és mai fejlettségükkel bebizonyították, hogy a tanya igenis életképes, és csak a régi gazdaellenes, voluntarista és politikai indíttatású döntések máig tartó következményei teremtenek olyan látszatot, mintha idejétmúlt települési formák lennének.

A tanya egy olyan találkozási pont az emberi tudás és szorgalom, illetve a természet erői között, amely találkozás során a természet meghálálja, hogy az ember közvetlen, napi kapcsolatban áll a földdel, növénnyel, állattal. Az itt élők nem uzsorázzák ki a termőföldet, ők megőrzik a föld egészségét az utódok számára; nem pusztítják ki vegyszerekkel az állatvilágot, hisz maguk is méhészkednek, baromfit és nyulakat tartanak, monokultúrával nem veszélyeztetik a természet egyensúlyát, évszázados tapasztalatokat hasznosítanak, és a tanyát szegélyező kertekben egyre több helyen tért hódít a korszerű biogazdálkodás is.

Szűkebb hazámban, Bács-Kiskun megyében hagyományosan magas a tanyákon élők, hivatalosan megfogalmazva: a külterületen élők aránya. 1995-ben a népesség 13 százaléka élt magányos tanyán vagy bokortanyákon, elszórtan a faluközpontok körül. Vannak olyan községek, például Fülöpjakab, ahol a lakónépesség többsége tanyákon él; sok községben: Orgoványon, Bugacon, Ágasegyházán vagy Nyárlőrincen a megyei átlagnál lényegesen magasabb arányú, mintegy 30 százalékos a tanyákon élő lakosok hányada.

Évről évre felvetődik a kérdés, hogy miért nincs a külterületen élőknek hivatalosan is elismert érdekképviselete, akár a helyi önkormányzatnál, akár a megyénél vagy az országos szinteken. A kisebbségek helyi önkormányzataik révén például hivatalosan is részt vesznek az önkormányzatok munkájában és közvetve a döntéseiben is, míg a sokkal inkább segítségre szoruló, és létszámában jelentősebb tanyán élő népességnek nincs államilag is garantált érdekérvényesítési lehetősége. (Folyamatos zaj.)

Amikor egyes rétegek, csoportok vagy szakmák érdekében keveselljük a költségvetés támogatását, akkor gondoljunk azokra a mostoha sorsú, külterületen élő állampolgárokra is, akiknek még a kevés költségvetési támogatás lehetősége sem adatott meg! A tanya, a külterület is Magyarország része, és az itt élők joggal várják, hogy ne csak a karácsonyi üdvözlet vagy a szaloncukros szeretetcsomag, vagy éppen egy napirend előtti megszólalás kísérelje meg ebben a parlamenti zajban is enyhíteni a helyi és országos törvényhozók lelkiismeretét.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu