ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Minden ország lakosságának életszínvonala az adott ország gazdasági erejének tükörképe.
A globalizmus mamutjainak többnyire vámszabad területen végzett tevékenysége és az idegen tőke minden szabályt felrúgó beáramoltatása egyes mutatókon ugyan javíthat, de nem képes, nem is feladata az ország valódi helyzetén változtatni. Sőt, ha ezt a folyamatot, a GDP-növekedést, nem tudja a magyar gazdaság fejlődése követni, a GNP növekedése, úgy egyértelműen gyarmati sors vár az országra. Úgy tűnik, bizonyos mértékben ezt végre felismerte a kormányzat is, így azt kell mondanunk, erőfeszítések folynak, programok készülnek annak elősegítésére, hogy minél több vállalkozás valamilyen formában és módon beszállítója lehessen a nagy külföldi cégeknek. Kétségtelen, ha már így alakult az elmúlt 10-15 évben gazdaságunk, erre valóban szükség van. Egyértelműen szeretném azonban a figyelmet felhívni arra, hogy ez nem elég.
Ez a beszállítói programra épített gazdaságfejlesztés ugyanis egyik oldalról növeli függőségünket és esetlegességünket, másrészt pedig az ebben részt vevő vállalkozások helyzete sem megnyugtató. A diktált ár alacsony jövedelmezőséget biztosít, és mivel kevés a saját tőke, hitelhez jutni pedig szinte lehetetlen, vagy a magas kamatteher miatt a hitel nem vállalható, ezek a vállalkozások nem tudnak az igényekhez rugalmasan alkalmazkodni, és ez bizony piacvesztést jelenthet. És ezzel el is jutottunk a kis- és középvállalkozások, az egész agrárium, de még a nagyvállalkozások egyik alapvető, általános problémájához; mert működőképes, rugalmas hitelrendszer nélkül nincs fejlődő gazdaság. Mellesleg jegyzem meg, hogy ezt mi, magyarok is legalább 150 éve tudjuk. (Folyamatos zaj.)
Hozzáteszem, hogy a többszörösen kisiklatott, kifosztott és tönkretett magyar gazdaság talpraállításához, fejlesztéséhez, felvirágoztatásához bizony az államnak is hozzá kell járulnia, ha úgy tetszik, kimondom, protekcionista eszközökkel is, aztán szervezéssel, és az állami akarat végrehajtatásával is - ha a kormány még kormány. Ugyanis ha az, akkor felelős a saját gazdaságának állapotáért és alakulásáért, és ebben az esetben bizony felül kell vizsgálni a költségvetési politikát, azon belül az egész adórendszerünket, mert annak nem eurokonformnak, hanem a magyar viszonyok közt célszerűnek kell lennie, másként kell kezelnünk az adósságszolgálatot, és a nemzeti érdekek szolgálatába kell állítani a magyar bankrendszer még meglévő romjait; illetőleg, ideje lenne elgondolkodni egy, az agráriumot is magába foglaló, a magyar vállalkozásokat finanszírozó, az állami akaratot közvetíteni hajlandó bankhálózat létrehozásáról.
Minden vonatkozásban ugyanis külső haszonleső és sanda szándékú kibicek sugallatára kialakított, rossz úton járunk. A külső tőke szabad grasszálása, a szinte ingyen átadott nemzeti vagyon bágyadt működtetése, a csak befelé restriktív monetáris politikával párosulva, minden és minden kizárólag a gyarmatosítást szolgálja, és megbénít minden tisztességes magyar próbálkozást. Rajtunk kívül senkinek nem fűződik érdeke egy erősödő, jó magyar gazdasághoz, ezért - és ezt tessék végre tudomásul venni - ennek felépítése a mi dolgunk, a felelős magyar kormány feladata. Ennek halogatása, pótcselekvésekre átváltása, valamilyen távoli célra, vagy akár az EU-csatlakozásra hivatkozva, egyszerűen nem engedhető meg.
Például a Nemzeti Bank évtizedek óta harcol az amúgy nem létező infláció ellen, hiszen 15 éve tartó restriktív pénzpolitika mellett nem lehet valódi infláció. Költségoldali infláció, az van! Csakhogy ez ellen pedig nincs mit harcolni monetáris eszközökkel. És mégis van infláció! Akkor mitől jó ez a monetáris politika? Megmondom: a külföldi tőkének jó. De mi, bennszülöttek is a világon vagyunk, és mi is élni akarunk.
A Magyar Igazság és Élet Pártja ezért nyomatékosan kéri a kormányt, minden erővel és eszközzel a saját magyar gazdaságot, ezen belül az agráriumot állítsa talpra, ösztönözze a korszerű működésre és az állandó fejlődésre, és mindenekelőtt ennek teremtse meg pénzügyi, gazdasági, jogi feltételeit, megbízható rendszerét. Mert a magyar nép nem gyarmati sorsot akar, világ cselédje sem akar lenni. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Élni akar!
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés