BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A múlt héten a tizenkilencedik, önkormányzati szövetségekkel történő egyeztetés zajlott le az elmúlt egy év során. Ezen a múlt heti egyeztetésen, amelyen Horváth Zsolt képviselő úr, leendő államtitkár úr is részt vett, ismertetésre került a mostani előterjesztés, a 2095. számú, az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat.
A miniszter úr felkérésére az elmúlt évben részt vettem az önkormányzati szövetségekkel való egyeztetéseken. Az elmúlt év decemberében az ellenzék és egy kormánypárt által meg nem szavazott törvény kétharmados módosításokat is tartalmazott, ami lehetővé tette volna az önkormányzati kötelező feladatokból való tevékenység kivételét. Ez a törvénytervezet másról szól: ez folytatja azt a privatizációt, amely - kétharmados törvény érintése nélkül - lehetővé teszi az önálló orvosi tevékenységnek a további apró lépésekkel történő privatizációját.
Szeretném megemlíteni, hogy ellentétben képviselőtársaim hozzászólásával, 260-at meghaladó, az önkormányzati törvényt módosító javaslat van a Belügyminisztériumnál és a Miniszterelnöki Hivatalnál, ahol megkezdődött az egyeztetés e fontos törvény módosításáról.
A jelenlegi önkormányzati törvény és főleg az államháztartási törvény és az önkormányzatok finanszírozása, a forrásszabályozás előbb-utóbb ellehetetleníti a közszolgáltatások finanszírozását. Felmerül annak a kérdése, hogy lehetséges-e minden önkormányzatra azonos jogokat és szabályozásokat tenni.
(17.20)
Ma az alkotmány és az Ötv. erről szól. Mindenkit arra kérek, hogy fontolja meg a törvény szabta keretek között ennek a támogatását, és tegyünk meg mindent ez év végéig a közigazgatás reformjáért, mind az önkormányzati törvény (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mind az államháztartási törvény reformjában.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés