BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az előbbi kétpercesbe néhány lényeges dolog nem fért bele. Tájékoztatásul mondom, hogy a mintegy hétszáz fő gyakornokot képviselő országos szövetséggel, az elég érdekes nevű Rezidensek Országos Szövetségével is felvettük a kapcsolatot - a címét az államtitkár úr át tudja adni az ellenzéki képviselőknek -, akik érdekeltek abban, hogy ebbe a rendszerbe miként kerülhetnek be.
A másik az, hogy kissé eufemisztikusan arról beszélünk, hogy hogyan lehet a mai rendszert átalakítani és jobban szabályozni. Szeretném jelezni, hogy ma is működik egy rendszer, amely kiszámíthatatlan, amely helyenként korrupt, és ahol helyenként laikus testületek döntenek arról, amiről megalapozott szakmai véleményeknek kellene dönteni, állást foglalni. A szabályozás ebbe az irányba hat, abba az irányba hat, hogy kiszámítható, a rendszerbe bekerülhessen és a rendszer finanszírozhatósága megtörténjen.
Aki nem érti ma már a vitát, annak mondanám el, hiszen nagyon sokan hallgatják - és nem csak a háziorvosok - a parlamenti közvetítést, hogy az előző előterjesztés két nagy részből állt: volt egy önkormányzati törvényt módosító része, ez nem nyerte el a kétharmados többség tetszését, és ezért az előző csomagban a másik feléről volt szavazás, amelynél szintén nem volt elég szavazat. Most ez az előterjesztés más, mint az előző, itt az önálló orvosi tevékenységről történő előterjesztés van. Egyetértek az előttem szóló képviselő úrral abban, hogy az önkormányzatok gondoskodását később is igénylő rendszerről van szó, akár módosításra kerül az önkormányzati törvény, akár nem, az önkormányzatoknak kötelességük a jó hozzáállás és a polgárokról való gondoskodás. Mindenképpen szükséges a velük való szoros kapcsolattartás ennél a fontos közfeladat-ellátásnál.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés