DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselő Úr! Én előre elnézést kérek mindazért, amit mondani fogok, de ön azt mondta, hogy életveszélyes gondolatok hangzottak el, és bennem az a régi tanítás merült fel, hogy a sorrendet kell mindig betartani, mert ha nem megfelelő sorrendben teszünk dolgokat vagy nem olyan sorrendben, ahogyan azt előírják, akkor egészen más következmények jönnek ki, mint amire számítunk.
Éppen ezért ez a törvény ma arra ad lehetőséget, hogy mielőtt valaki megvásárolja azt a bizonyos praxisjogot, megfelelő sorrendben először szerezze be az önkormányzattól azt a nyilatkozatot, amelyben kötelezi magát arra, hogy ezzel az orvossal meg fogja kötni a szerződést. Egy ilyen nyilatkozatot az önkormányzat megtehet, a képviselőtestület akár határozatot is hozhat rá, számtalan ilyen példa van az önkormányzatok gazdálkodásában és határozataiban, ezt megteheti; ezt követően az illető megvásárolja a működtetési jogot, és elfoglalja azt a praxist, amelyről az előbb beszéltünk - tehát a helyes sorrend.
És amiért elnézést kértem, engem apám arra tanított, hogy a gondolkodás és a beszéd közötti helyes sorrendet is tartsuk be.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés