DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Azt hiszem, igen nehéz újat mondani a törvény általános vitája során, hiszen már sok minden elhangzott, megjelent ezen törvénytervezet kapcsán.

De azt el lehet mondani, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy a törvény sorsa, megjelenési formája, prezentációja példátlan a magyar parlamentarizmus történetében, kezdve azzal, hogy a bizottsági meghallgatáson a témáért felelős kormánybiztos még csak koncepcionális állapotúnak nevezte a kérdést októberben, majd a miniszterelnök úr ígérte, hogy megjelenik egy négy, majd időnként három paragrafusból álló jogszabályi gyöngyszem, azután, hogy korábban már köröztek egy 32 paragrafusból álló változatot is. Majd az erőből való politizálás példájaként az általános és részletes vitát igen hamar lezárva, egyetlen módosító javaslat elfogadása nélkül bocsátották a törvényt szavazásra, és miután fiaskó lett a vége, még a házelnök, finoman kifejezve, matematikai bűvészkedése után sem lehetett elfogadtatni a törvényt a parlamenttel. Ezek után a miniszterelnök úr kijelentette, hogy a Háznak kutya kötelessége kiküszöbölni ezt a csorbát, és rendkívüli ülésen elfogadni ezt a törvényt. A dolog bonyolódik azzal, hogy az el nem fogadott törvénynek kész a végrehajtási utasítása is.

Most itt vagyunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy teljesítsük kötelességünket. A dolog kicsit csikorog, annál is inkább, mert a kormány hasonlít azon pókerjátékoshoz, aki blöffölt, s miután felfedte a lapjait és veszített, most újrajátszhatja a korábbi játszmát erőből, de előtte levélben elmagyarázta a szereplőknek, a közönségnek, hogy nem ő a hibás, hanem a többi játékos, valamint az, aki a kártyát készítette. Nagyon nehéz dolga van a kormánynak, hiszen úgy kíván egy többszereplős kérdést megoldani, hogy privilegizál egyetlen szereplőt. Az egészségügyben ezt nem lehet, csak akkor, ha tudatosan meg akarom osztani a szereplőket, ha szembe akarom állítani a kórházi orvosokat az alapellátásban dolgozó kollégákkal, a betegeket a háziorvosokkal, az önkormányzatot, a kamarát a praxist megszerezni kívánó orvoskollégákkal, vagy a rendszerbe bekerülni akarókat a már bent lévőkkel.

Azért is nehéz a történet, mert úgy kívánja megoldani a kormány, hogy nem akar a dolog kétharmados részéhez, az önkormányzati törvényt érintő kérdésekhez nyúlni, mivel ez a fránya ellenzék úgysem szavazza meg a javaslatot. A másik fő szempont az, hogy ne legyen alkotmányellenes a törvénytervezet. Ez az okoskodás, azt hiszem, több helyen sántít; a korábbi törvény, a törvény metamorfózisa előtti időszakban hatpárti egyeztetést hívtunk össze, hogy akár, ha elegendő időt ad a kormány, elmegyünk az önkormányzati törvényt érintő részek megváltoztatásáig is, valamint kiterjesztjük a szakorvosokra ezt a jogot. Az akkori egyeztetés során semmilyen módosító javaslatot sem volt hajlandó befogadni a kormány.

(18.30)

Presztízs- és PR-okokból igen fontos volt elfogadni ezt a törvényt december 31-éig, miközben és azóta is minket vádolnak azzal, hogy nem akarjuk ezt a törvényt. Valóban, így nem, de úgy sem, mármint a korábbi formában.

A háziorvosoknak küldött levelekben - több levél is született több helyről - mindenki arról győzködött, hogy ki a hibás, és a törvény mennyire fontos. Egy-két településen a háziorvosok megzsarolták, megfenyegették az egyéni képviselőinket, hogy ha nem támogatjuk ezt a törvényt, akkor a következő választásokon megnézhetjük magunkat. Nem hiszem, hogy csak azon múlik a következő választások eredménye, hogy lesz-e törvény a praxisprivatizációról vagy sem.

A propaganda sikeres volt. Sokan elhiszik, hogy ma az egészségügy reformjának döntő lépése ez a törvény és a praxisjog bevezetése. Maga a praxis egy olyan jogi forma, amely nincs is pontosan definiálva a magyar jogrendszerben.

A kormányzati sikert és a sikerpropagandát mi is fokoztuk, amikor arról beszéltünk, hogy ez a törvény az orvosok felszabadításáról szól. Valóban. De mi lesz a szabadulás után? Azt az idézetünket a miniszter úr már kevésbé emlegette, amikor ezt a törvényt pilótajátékhoz hasonlítottuk, ahol a következő belépővel fizettetik meg a költségeket. Ez a mai rezidenseket igen komoly perspektíva elé állítja, sokuknak el is ment a kedve attól, hogy háziorvosok legyenek. De végső soron ki fizeti meg a praxis megvásárlására felvett kölcsönt, aminek a feltételei sem ismertek még: a vásárló háziorvos kolléga a praxis bevételéből és a fix díjból, amit a biztosítótól kap - vagy netalán a betegek fizetnek ismét paraszolvencia formájában?

A fent említettek miatt is szeretném hangsúlyozni: az egészségügyi ellátás többszereplős játék - és a többi szereplőről elfeledkezett a kormány. Egy reformfolyamat előtt vagy alatt nem ártana megkérdezni a többi szereplőt, a kórházi orvosokat, a nővéreket, a betegeket, az önkormányzatokat s esetleg a többi politikai pártot, mert a koalíción belül sem felhőtlen a boldogság e törvény kapcsán.

De tételezzük fel, hogy minden jó lesz e törvénnyel: alkotmányos lesz, meghozható 50 százalékos többséggel, nem sért senkit. Hol vannak belőle a piaci elemeken kívül a szakmai garanciák, mármint hogy jobb lesz ezáltal az ellátás, definitívebb lesz, maradéktalanul megvalósul a háziorvos kapuőr szerepe? Ez valóban így lesz: igen vigyáznak majd ezentúl, hogy ki kerülhet be a háziorvosi rendszerbe, ami zártabbá teszi a rendszert, holott mi nyitottabbá szeretnénk tenni ezt a rendszert.

Ezek és ehhez hasonló kérdések megoldására szolgálna egy többpárti egyeztetés; magáról a reformról pedig egy nemzeti kerekasztal, ahol a legalapvetőbb kérdésekben konszenzust lehetne és kellene elérni, és akkor ciklusonként folytatódhatna az egészségügy szükséges átalakítása mindenki egyetértésével, és nem ilyen PR-törvényekkel kápráztatná el a kormány az egyik szereplőt a rendszeren belül, tovább fokozva ezáltal a megosztást, a megosztottságot azért, hogy lehessen uralkodni, ha már több pénzt nem akar adni az egészségügynek - hiszen a preambulumban is kiemeli, hogy a fő erénye ennek a törvényjavaslat-tervezetnek, hogy nem kerül pluszpénzbe a kormányzat számára.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu