BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Csak azért veszem elő ezt a szóhasználatot, ezt a megszólítási formát, mert a kormánytöbbség éppen ma fogadta el újra azt a - önök úgy nevezik - munkarendet, amelyről már többször láttuk, hogy nehezíti az Országgyűlés működését. Ez a mai példa ismét ezt mutatja.

Miről folyik a vita? - tette fel a kérdést Tállai András képviselő úr, és itt többen a fideszes képviselők közül szemrehányást tettek a szocialista képviselőknek azért, hogy mást mondanak - hangsúlyozom, kivétel nélkül egyéni álláspontot mondtak, senki nem beszélt közülük a szocialista frakció nevében, mindenki a maga álláspontját mondta az eddig fölszólalók közül -, mint amit egy, azt hiszem, decemberi pártközi megbeszélésen a Szocialista Párt képviselője mondott.

Nos, én értem önöket, hogy azt gondolják, minden pártban az a helyzet, hogy ha a párt vagy a frakció vezetője valamit mond, akkor a többiek gondolkodás nélkül mennek utána. De szeretném önöket megnyugtatni, hogy a Fidesz esetében sem ez a helyzet, mert amikor a költségvetési bizottságban vitatkoztunk erről a törvényjavaslatról, akkor bizony a Fidesz-frakció több tagját is sikerült meggyőznöm arról, hogy nem a legjobb megoldás az, amit az ifjúsági és sportbizottság javasol, és - mint ezt a bizottsági vélemény ismertetésekor is elmondtam - a kormánypárti szavazatok is megoszlottak a bizottsági szavazásnál. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni fideszes bizottsági képviselőtársaimat azzal, hogy meg is mondom, kik voltak azok. Rájuk bízom ezt, hogy önök tegyenek töredelmes vallomást a frakcióban, ha nem tartanak ettől.

De hogy a dolog érdemére térjek: szemben Tállai képviselő úr és Horváth László képviselő úr feltevésével, itt egy érdemi vita folyik. Érdemi vita, amelyik folyt - feltételezem - a szocialista frakción belül is, mert legalábbis a költségvetési bizottságban láttam, hogy vannak olyan szocialista képviselők, akik szívvel-lélekkel támogatják ezt a javaslatot, és vannak olyan szocialista párti képviselők, akik nem. Be kell vallanom, hogy az SZDSZ-frakcióban is különböző álláspontok vannak ebben a kérdésben, és nálunk ez nem elképzelhetetlen.

Miért vannak ezek az álláspontok? Azért, mert a kérdés érdemében térnek el a vélemények, nem abban a kérdésben, hogy a cél: a Budapest Sportcsarnok - vagy a helyébe épülő más nevű sportcsarnok, ha jól értem a kormány elképzeléseit - finanszírozására megoldás szülessék. Ebben nincs vita, hogy erre szükség van. Ezért nem tartom szerencsésnek Gémesi György képviselő úrnak azt a mondatát, amivel, azt hiszem, zárta a fölszólalását, hogy az szavazza meg ezt a törvényjavaslatot, aki mindig örül a magyar sportolók eredményeinek. Mert nem a célról van szó, hanem arról van szó, hogy ez-e a jó módszer a finanszírozásra.

Az sem igaz, hogy azok, akik az 1 százalékkal támogatnák ezt a célt, bármiről is lemondanak, mert hadd emlékeztessem még egyszer mindnyájunkat arra, hogy itt nem a saját pénzét adja oda az, aki az 1 százalékról rendelkezik, hanem az állam, a költségvetés pénzét. Nincs szó adakozásról! Nem igaz az, amit Molnár László képviselő úr mondott, hogy aki majd elmegy mellette, az azt mondhatja, hogy a mi pénzünkből épült. No, olyan értelemben persze a mi pénzünkből, hogy a költségvetés pénze is valamennyiünk pénze; de nem az ő saját pénzéből, hanem abból a pénzből, amit már adóban befizetett, annak az 1 százalékáról rendelkezett az illető! És majd látni fogják, hogy ez egy nagyon fontos mozzanat ebben a vitában.

(A jegyzői székben dr. Világosi Gábort

Kapronczi Mihály váltja fel.)

Helyes dolog-e - még egyszer visszatérek rá - a Budapest Sportcsarnok újjáépítését fölvenni az 1 százalékból megvalósuló célok közé? Mi is ez az 1 százalékos rendszer? Miért alakítottuk ki 1996-ban? - mármint szocialisták és szabad demokraták, mert a Fidesz nem támogatta, nem szavazta meg ezt a törvényjavaslatot annak idején. Azért, mert olyan megoldást kerestünk, ahol azokra a célokra, elsősorban a civil szervezetek és az egyházak finanszírozására, ahol szükség van állami pénzre - ma, ezerkilencszázkilencven-valahányban még, bár hosszú távon azt szeretnénk, ha a polgárok maguk finanszíroznák ezeket a célokat -, de nemkívánatos, hogy az állami szervek döntsenek, sem az, hogy a parlament döntsön, sem az, hogy a kormány döntsön, mert olyan intézményekről, olyan társadalmi szerveződésekről van szó, amelyeknek a létéhez hozzátartozik a mindenkori államhatalomtól való függetlenség - és ilyen céloknak elsősorban a civil szervezeteket és az egyházakat tekintjük, bizonyos értelemben kulturális és tudományos célok is ide sorolhatók, bár ez már problematikus -; tehát az volt a cél, hogy itt teremtsünk egy olyan formát, ahol a finanszírozás, a pénz állami pénz, de a döntéshozatalt átengedjük a polgároknak. És így választottuk ki több-kevesebb sikerrel azokat a célokat, amelyeket ide besorolunk. Azt gondolom, hogy egy nagy állami beruházás nem ide való, nem ilyen cél. Semmi baj nem történik akkor, ha erről a költségvetésről döntő Országgyűlés meg a kormány maga dönt. Tehát a lényegénél fogva nem ide való.

Mi a valóságos helyzet ennek a rendszernek a működésével? Itt többen mondták azt, hogy a polgároknak csak a fele rendelkezik. Tévednek: a felénél jóval kevesebb rendelkezik. Amióta ezt a rendszert 1996-ban elhatároztuk és '97-től bevezettük, az első 1 százalékról évről évre az adófizető polgároknak körülbelül az egyharmada rendelkezik. Itt vannak előttem a számok. Az első évben valamivel több mint 1 millióan rendelkeztek; tudják valamennyien, hogy több mint 4 millióan fizetnek személyi jövedelemadót, tehát akkor még alig egynegyede volt az, aki rendelkezett. Az 1998-as bevallásoknál 12 százalékkal emelkedett a rendelkezők száma, '99-ben már nem emelkedett, hanem valamelyest csökkent. Ugye, hozzájött a második 1 százalék '98-tól. Abban, hogy '98-ban emelkedett, valószínűleg szerepet játszik az, hogy az egyházaknak külön lehetett rendelkezni, és a nagy egyházak is meg általában az egyházak erős propagandát folytattak, hogy a javukra rendelkezzenek az adófizetők. Ez behozott annyi adófizetőt talán az első 1 százalékhoz is, hogy ez 12 százalékkal nőtt. 1999-ben már nincs emelkedés. Tehát úgy tűnik, hogy elég stabil az adófizetőknek az a kevesebb mint egyharmada, aki ezt a lehetőséget egyáltalán igénybe veszi.

A következő kérdés: arról beszéltünk itt, hogy az első 1 százalék kedvezményei között ott vannak egyfelől az alapítványok és civil szervezetek, társadalmi szervezetek, másfelől pedig beletettünk különféle országos intézményeket, közgyűjtemények, Akadémia, alapprogramok, színházak s a többi. Az az érdekes, hogy a rendelkező adófizetőknek '97-ben 87 százaléka, '98-ban 90 százaléka, '99-ben 91,5 százaléka a társadalmi szervezetek, alapítványok javára rendelkezett, és ezen nagy országos célok részaránya 10 százalék alatt maradt, tisztelt képviselőtársaim! Tehát az adófizető állampolgárok nagyon is egyetértenek azzal az eredeti törvényhozói szándékkal, hogy a civil szférának és a második 1 százaléknál az egyházaknak jusson ez a pénz, és nem akarnak tőlük távol álló, nagy országos célokra adakozni - legalábbis ezt mutatják a számok.

Úgyhogy én azt gondolom, hogy félreértése ennek a rendszernek az a szándék - még akkor is, ha az első hatpárti egyeztetésen minden párt jelen levő képviselője ezt támogatta -, félreértése a rendszernek az a gondolat, ami ebben a törvényjavaslatban meghúzódik.

Mi történhet, tisztelt Országgyűlés, ha az Országgyűlés többsége ezt a törvényjavaslatot elfogadja? Két dolog lehetséges, itt erről többen beszéltek a mai vitában. Az egyik, hogy ugyanannyian, lényegében ugyanannyian rendelkeznek a jövőben is, és elég nagy a valószínűsége annak, hogy ez így fog történni annak alapján, ami az elmúlt három évben tapasztalható volt; és akkor az történik, hogy ha egy nagyon intenzív kampány lesz a Budapest Sportcsarnokhoz történő adóátirányítás mellett - szándékosan ezt a szót használom és nem beszélek felajánlásról vagy adakozásról, mert senki sem a saját pénzéről rendelkezik itt, hanem a költségvetés pénzéről -, akkor valamivel kevesebb pénz jut más célokra. Ez az egyik lehetőség.

A másik lehetőség, amit Gémesi képviselő úr feltételez, és többen egyetértenek vele, hogy majd kibővül ennek az intenzív kampánynak a hatására azoknak a köre, akik egyáltalán ebbe az adóátirányítási, 1 százalékos rendszerbe bekapcsolódnak.

(17.20)

Hogy az első esetet hogyan ítéljük meg, ebben nyilván eltér a véleményünk... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Forrás: parlament.hu