BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Ha tehát az történik, tisztelt Országgyűlés, hogy többel rendelkeznek, az nem jelent mást, mint hogy kevesebb pénz marad az állami költségvetésben.
És ebben az esetben az történik, hogy a törvényjavaslat elfogadásával nem érnek el semmit, különösen ebben az évben, hiszen ebben az évben a költségvetés nem tartalmazza a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére vonatkozó költségvetési kiadásokat. Tehát amennyivel többel rendelkeznek az 1 százalékukból a BS javára, annyival kevesebbet fog az állam a költségvetési tartalékból erre a célra fordítani. Valójában tehát ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával a Budapest Sportcsarnok újjáépítése egyetlen fillér pénzzel nem fog gazdagodni. Ezen is látszik, hogy ez a törvényjavaslat ennek a célnak a megoldására alkalmatlan törvényjavaslat, nem ide való.
Még egy utolsó megjegyzést szeretnék tenni: többen beszéltek - Gémesi képviselő úrral kezdődően - 150-200 milliós többletpénzről a BS javára. Ez a 150-200 millió is morzsa ahhoz a 20 milliárdos összeghez képest, ami kell. De kérem szépen, 1999-ben az összes nem civil szervezet kapott 154 milliót az 1 százalékos adóátirányításból, itt jó esetben 20-30 millió az, amire számíthatnak. Ezért érdemes ezt az álmegoldást, ezt a látszatmegoldást egy törvénymódosítással bevezetni?
Azt hiszem, öncsalás ez a törvényjavaslat. Azt gondolom, hogy akik beterjesztették, egyszerűen nem nézték meg a számokat, nem gondolták végig, hogy mit javasolnak. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés