BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden szeretném jelezni, hogy számomra az, amit Donáth László és Keller László képviselő urak elmondtak, igazán meggyőző volt, és megerősített abban, hogy a magam részéről ne értsek egyet a törvényjavaslat 2. §-ában foglalt rendelkezéssel.

(19.30)

Arra szeretnék még emlékeztetni, hogy ez a rendelkezés következménye egy olyan törekvésnek, olyan folyamatnak, amely a '91-es egyházi ingatlantörvénnyel indul és a '97-es vatikáni megállapodással folytatódik; a '91-es törvényt annak idején sem a Fidesz, sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatta. Itt Homa képviselő úr arra utalt, hogy '48-49-re nyúlik vissza a probléma, igaz? De '91-ben a Fidesznek még nem az volt az álláspontja, hogy vissza kell állítani az 1948-49 előtti viszonyokat az egyházak tulajdonviszonyaiban! A Fidesz azóta megváltoztatta ezt az álláspontját, a vatikáni megállapodásnál az MSZP is megváltoztatta ezt az álláspontot; az SZDSZ kitartott a '91-es álláspontja mellett '97-ben is, és kitart azóta is.

Az én számomra ebből az következik, hogy ez az intézkedés, magának az ORFI-nak az átadása az egyháznak, és ennek ez a következménye, még ha nem is következik abból százszázalékosan, hanem ez egy túlteljesítése a vatikáni megállapodás következményeinek. A magam részéről ez nem támogatható.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu