BAUER TAMÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szokásomtól eltérően nem olyan kisebbségi véleményt ismertetek itt most, amelyben a parlamenti ellenzék, a szocialisták és a szabad demokraták álláspontját foglalom össze, hanem olyan kisebbségi véleményt, amely azok véleményét foglalja össze a költségvetési bizottságban, akiknek - le-gyenek akár az SZDSZ, akár az MSZP, akár a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselői - aggályaik voltak a bizottság ülésén ezzel az előterjesztéssel kapcsolatban.
(15.20)
Ez a kisebbség tehát egy, a parlamenti patkó két oldalán keresztülnyúló kisebbség volt. Ennek a kisebbségnek sem volt fenntartása a céllal kapcsolatban. Világossá tettük - akik nemmel vagy tartózkodással szavaztunk a bizottság ülésén -, hogy a céllal, a Budapest Sportcsarnok újjáépítésével, vagy ha úgy tetszik, a leégett Sportcsarnok helyén egy új sportcsarnok építésével valamennyien egyetértünk, valamennyien kívánatosnak tartjuk, valamennyien fontosnak tartjuk, valamennyien készek vagyunk a magunk eszközeivel ehhez hozzájárulni.
Amiről a bizottsági ülésen a vita folyt, az az volt, hogy vajon az 1 százalékos rendszer, az 1 százalékos adóátirányítás intézménye alkalmas eszköz-e ennek a célnak a megvalósítására, vajon a Budapest Sportcsarnok újjáépítése logikusan beilleszthető-e azok közé a célok közé, amelyek az 1 százalékos adóátirányításból megvalósíthatók. A bizottság kisebbségének az volt a véleménye, hogy az 1 százalékos rendszer lényegénél fogva nem erre való, az 1 százalékos rendszernek alapjában véve a civil szervezetek és egyházak, tehát olyan típusú intézmények pénzellátását kell megoldani, amelyek függetlenek az államtól, és ugyanakkor függetlenek a magánszemélyektől is. A Budapest Sportcsarnok újjáépítése pedig nem ilyen intézmény, kiváltképp nem ilyen intézmény az a Budapest Sportcsarnok - vagy a helyébe épülő intézmény -, amely egyfelől sportcélokat, másfelől jövedelmező, nagy rendezvények megvalósítását fogja szolgálni. Ezért azt tartjuk helyes megoldásnak, ha állampolgárok adományaiból - tehát amikor a saját pénzükből, és nem a befizetett adókból utalnak át pénzt -, az állami költségvetésből, mint ahogy azt a kormány megígérte, és magánvállalkozók részvételével építik újjá.
Ezért fogalmaztuk meg fenntartásainkat a bizottság ülésén, mely fenntartásokkal szemben a többségi álláspont képviselői ott, a bizottsági ülésen semmiféle ellenérvet nem fogalmaztak meg, hanem csak arra hivatkoztak, hogy a cél rokonszenves, miért ne támogassuk. Ennyit kívántam a bizottsági kisebbség álláspontjáról elmondani.
Ehhez pedig most annyit tennék hozzá, hogy aki ott volt a bizottság ülésén - ahogy Tállai képviselő úr ott volt - vagy átolvasta a bizottsági ülés jegyzőkönyvét, az pontosan tudja, hogy a bizottsági ülésen senki egyetlen szót nem szólt arról, hogy ki miként nyilatkozott a tűz napját követően arról, hogy tudja vagy nem tudja támogatni ezt az újjáépítést. Ezért Tállai úrnak idevonatkozó megjegyzése teljesen ellentétes a Házszabállyal, amit megszoktunk annak az oldalnak a képviselői részéről. Sajnálatosnak tartom, hogy Tállai képviselő úr egy ilyen ügyet is megragad arra, hogy támadjon itt, a parlamentben olyasvalakit, aki nem lévén képviselő, erre itt, az Országgyűlésben nem tud reagálni. Nem parlamentszerű Tállai képviselő úrnak ez az eljárása.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés