DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsőként engedjék meg, hogy egy picit reagálhassak Béki Gabriella előző hozzászólására, amivel sok mindenben teljes mértékben egyetértek, hiszen ez az 1 százalék korábban a civil szervezeteknek fölajánlható 1 százalékként került előtérbe, és így lett meghozva ez a döntés. Mégis azt gondolom, az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ebben még vannak tartalékok, hiszen nem mindenki ajánlotta föl az 1 százalékot, és pont ez a lehetőség, ez a sportcsarnokkal kapcsolatos és összefüggő 1 százalékos lehetőség nyithat meg egy újabb forrást ebből a tartalékból, hiszen sokan nem is figyelnek oda, hogy ezt az 1 százalékot fölajánlják. Tehát az a meggyőződésem, hogy lehetőség lesz sokaknak átgondolni újra a kérdést és fölajánlani a pénzt, ami aztán egyébként a rendszerben marad, hiszen a sportcsarnok felépítése után erre nem lesz szükség, és akkor megnyílik a lehetőség még bővebben a civil szervezetek ilyetén formán való támogatására. Tehát nem osztom ezt az aggályt, mindamellett, hogy egyetértek, hogy a civil szervezeteknek nyilvánvalóan egy jó lehetőség volt a forrásbővítésre.

A másik gondolatom, hogy egy-egy ilyen törvénytervezet - amely egy minimális módosítás - a vita során nagyon sok minden más gondolatot is fölébreszt mindannyiunkban, és én ezzel szeretnék kapcsolódni a vitához. Hiszen ha tőlem egy mondatban megkérdezik, vagy az általános vitában fölszólalás során az ember elmondja a véleményét, akkor azt mondja, hogy jó, csináljuk, cselekedjünk, hadd haladjon, hiszen az építkezésnek is minél előbb meg kell kezdődnie. Mégis azt gondolom, hogy ennek a törvénynek a során az anyag és a szellem találkozása jellemzi a törvényjavaslatot. Amikor a Budapest Sportcsarnok szörnyű pusztulásáról vagy éppen az újjáépítés lehetőségéről beszélünk, akkor az anyagról és az anyagiakról kell beszéljünk. Arról, hogy az országnak mihamarabb szüksége van egy új sportcsarnokra, egy új bázisra; arról, hogy a magyar sport elvesztette egy bástyáját, s helyette minél hamarabb újat kell emelni.

Számomra nem kétséges, mert senki számára nem lehet kétséges, hogy az ifjúsági és sportbizottság önálló indítványa egyhangú helyeslésre talál majd, mert egyhangú helyeslésre kell találjon. Ezt kívánja ugyanis a sport szelleme. A sporttól ugyanis mindig is idegen volt a politika, a politika megosztottsága. Pontosabban szólva, a sport mindig is idegen maradt a politikától, még azokban az időkben is, amikor egyes személyek, egyes pártok a saját népszerűségük növelésére akarták felhasználni a magyar sport világraszóló eredményeit. Ez igazán soha senkinek nem sikerült, nem is sikerülhetett. A magyar sportot senki nem tudta saját céljaira kisajátítani, mert sportolóink nagyszerű eredményei és nem utolsósorban nagyszerű személyiségük mélyen benne élnek a magyar nép szívében és lelkében. Ez az érzés, ez a szeretet nem kikényszerített, nem mesterségesen szított érzés, ezért a szeretetért éveken, évtizedeken át nap mint nap nagyon keményen megdolgoztak vívóink, kajak-kenusaink, ökölvívóink, atlétáink, cselgáncsozóink, és még hosszan sorolhatnám Balczó Andrástól, Albert Flóriánon keresztül Kőbán Ritáig a sort.

A pártok szerepe, különösen a hatalmon lévő pártoké arra kell szorítkozzon, hogy a magyar sportnak, a magyar kultúra szerves és elválaszthatatlan részének, országunk egyik sikerágazatának, nemzetközi ismertségünk egyik legfontosabb összetevőjének megadja a szükséges és méltó hátteret. Csak két példát hadd említsek a nemzetközi ismertségből, hiszen tudjuk, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban és a Nemzetközi Atlétikai Szövetségben komoly funkciót töltenek be sportdiplomatáink. Bizonyára valamennyi képviselőtársam tisztában van azzal, hogy e két sportszervezet, a világ valamennyi civil és politikai szervezetét is figyelembe véve, nagyon előkelő helyen áll, ha a tagországok számát és az ezen keresztül gyakorolt nemzetközi hatását vizsgáljuk. E két szövetség éppen ezért komoly gazdasági és társadalmi befolyással rendelkezik.

Az előbbinek Gyulai István - lévén magyar szakember - a főtitkára, az utóbbiban pedig Schmitt Pál az első alelnöki posztig vitte, most pedig eséllyel készül rá, hogy a világviszonylatban is kiemelkedő pozíciót, a NOB elnöki pozícióját pályázza meg.

(15.40)

Engedjék meg, hogy ezt az alkalmat is megragadjam annak a hangsúlyozására, hogy a magyar politikai életnek minden támogatást meg kell adnia ahhoz, hogy említett sportvezetőink a helyükön maradhassanak, vagy éppen még előrébb lépjenek.

A két kérdés nem esik messze egymástól, ugyanis egy tőről fakad: nevezetes abból, hogy a magyar sport valamennyiünk közös ügye. A Budapest Sportcsarnok újjáépítésére felajánlható 1 százalékok ügyével kapcsolatban pedig mi, az Országgyűlés képviselői, a különböző parlamenti pártok tagjai lehetőséget kapunk arra, hogy átéljük, milyen is az, amikor mindenki egy célért húz, amikor mindenki egyformán átérzi egy ügy fontosságát, és mindenki megteszi a maga szintjén a tőle telhetőt; pont úgy, mint ahogy pártoktól függetlenül, valamennyien egyformán szoktunk örülni, amikor sportolóink újabb elsőséget érnek el a világversenyeken.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat megszavazásánál azok tegyék fel a kezüket, akik egy-egy magyar sportsiker kapcsán amúgy is a levegőbe szoktak csapni az öklükkel, de legalábbis összeverik a tenyerüket! Sportolóink az év minden napján teszik a dolgukat, hol az edzőtermekben, hol a versenyeken igyekeznek százszázalékosan teljesíteni. Hölgyeim és uraim, most rajtunk a sor!

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu