DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Már-már közhely, hogy Magyarország és a magyar nemzet legnagyobb tartaléka az emberi erőforrás, ugyanakkor ez rettenetesen elhanyagolt és leromlott állapotban van.

Lehet ugyan e témában is az önszabályozásra hagyatkozni, ami annyi területen szült rossz eredményeket. Gondolok itt arra, hogy a gazdaság területén például gyakran eresztjük futóversenybe a teknősbékát és a nyulat, vagy ilyen szemlélet az oktatás és művelődés területén a világnézeti értéksemlegesség, az emberi élet tekintetében pedig ide sorolható az a nézet, hogy hadd hulljon a férgese.

Ezzel szemben nekem az a véleményem - és ez volt az MDF vezette kormány felfogása is -, hogy ha van valamim, ami értékes, akkor óvom. Az állam tehát nem akkor demokratikus, ha semleges marad a társadalmat romboló erők láttán, hanem akkor, ha türelmes a többségitől eltérő értékek és életmódok iránt.

Nem csupán statisztikai adat, hogy a magyar lakosság egészségi állapota rossz. Sokan szenvednek és sokan halnak meg idő előtt. Elég egy magyar településen végigsétálni, hogy szemünkbe szökjék a mozgásszervei bajok nagy száma, és elég részt venni egy katonai sorozáson, hogy belássuk: a testi-lelki bajok már korán jelentkeznek. S miközben óriási összegeket költünk gyógyszerre és kezelésekre, ugyanakkor jelen van a bajok szinte szándékos keresése is. Egyes adatok szerint az alkoholisták száma ma már meghaladja az egymilliót, a középiskolások közel negyede már drogozott, évente még mindig egy falunyi ember lesz öngyilkos, és a lakosság közel harmada ideges panaszokkal küzd.

Az agresszív bűnözés sem tekinthető lelkileg ép emberektől származónak. Az egészség és teljesítőképesség kulcsa a szellemi beállítódásunk. Ezért minden egészségvédelem a lelki és szellemi egészségvédelemmel kezdődik. Ebben már eljutottunk a megelőzés hangoztatásáig. Vannak különféle szűrővizsgálatok, létezik a kábítószer-fogyasztás megelőzése.

Az egészség ügye azonban nem pusztán egészségügyi kérdés. Az ember nem úgy él, hogy azt kutatja, hogyan kerülhetné el a legkülönfélébb betegségeket. Az eredményes kérdésfeltevés inkább így szól: milyen legyek, és ennek következtében hogyan éljek, hogy jól érezzem magam a bőrömben? Éppen ezért a célzott megelőzésnél mélyebben kell megragadni a kérdést, hiszen az önpusztító mintákat egy erkölcsi alapokkal rendelkező világlátás és gyakorlat győzheti csak le. A feladat nem köthető kormányhoz és tárcákhoz, mégis szükség van arra, hogy megszervezzük.

1991-től ezért az Országgyűlés elkülönít egy mentálhigiénés alapot a társadalombiztosítás költségvetésén belül. A rendszerváltozás után a lelki egészségvédelem tananyaga megjelent a pedagógusok képzésében. A rendszerváltozás kormányában tárcaközi jelleggel szervezésemben humánpolitikai kabinet működött.

Az 1995-ben miniszteri biztos irányításával megalakult mentálhigiénés programiroda azonban nehézkes és pazarló intézménynek bizonyult, mely inkább kampánytevékenységekre volt képes, mintsem érdemi építkezésre. Jelenleg viszont a feladatnak van ugyan programja, de továbbra sincs tárcaközi szintje.

Örömmel vettem nemrég a híradást, még a múlt év végén, hogy a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet hosszas átmeneti állapot után új főigazgatót kapott, aki maga is jól látja, hogy az egészség ügye több mint tárcafeladat, és ezért szélesebb tanácsadó testület kialakítására törekszik. Az eddigi szükségletet csak fokozza az európai integrációs folyamat óriási kihívása, ezért a feladat továbbra is előttünk áll, és folyamatos, a távlatban is gondolkodni tudó, de ugyanakkor hatalmi eszközökkel is rendelkező támogatást igényel.

Tovább hangsúlyoznám tehát azt, hogy parlamenti és tárcaközi szinten egyaránt szükség van a kérdés átfogó felkarolására, mögéje szakértői hálózat, tudományos testület felállítására, megfelelő, hosszú távú program kidolgozására. Ellenkező esetben súlyos kudarcot fog vallani az egész magyar modernizációs folyamat.

Képviselőtársaim! Gondoljunk csak arra, hogy a kiegyezés után úgy tűnt, hogy hihetetlen fellendülés alapozza meg a XX. század Magyarországát, és mégis, az elvárható önvédelmi reflex híján omlott össze az első világháború végén a magyar társadalom. Egy fellendülés, virágzás eredménye csak annyiban maradhat tartós, amennyiben mélyen az emberi egzisztenciában van megalapozva. Ezt a feladatot pedig meg kell szervezni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu