DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány félreértésre, illetve félreértésre okot adó megjegyzésre szeretnék rávilágítani.
Nem tudok egyetérteni azzal a megjegyzéssel - majd ha nem férek bele a két percbe, külön teszem a hozzászólásokat -, hogy ha költség-haszon elemzést teszünk, és úgymond nem éri meg és nincs forrás, akkor vissza kell sorolni. Ez hangzott el, ha jól figyeltem. Ezt én nagyon nagy hibának tartanám. Arra szeretnék rávilágítani, hogy lehet, hogy esetleg költség-haszon elemzés szempontjából nem éri meg, de mégis értékes. Akkor nem kell mást csinálni, mint meg kell állítani az eddig történt szennyezést, és egyszerűen élő vízfolyást rákötve biztosítani kell, hogy legalább ezen a szinten, vagy ennél jobb szinten, ami ma a holtágnál jellemző, megmaradjon, és amikor lesz rá költség, lesz rá fedezet, ezeket a rehabilitációs munkákat el lehet végezni. Tehát nem tartom szerencsésnek, ha visszasorolásról beszélünk.
Egy másik megjegyzés arról szólt, hogy a holtágakat szennyvízcsatornák, egyéb csatornák táplálják, és szerencsés volna, hogy akik ebben részt vesznek, ehhez járuljanak hozzá. Kérem szépen, ne járuljanak hozzá egy fillérrel sem! Ne terheljék, ne vezessék bele a szennyvizet! Ma, amikor arról beszélünk, hogy vízhiányos a mezőgazdálkodás, a növénytermesztés, akkor ezeket a szennyvizeket belevezetni élővizekbe vagy holtágakba egyenesen bűn, mert ezeket közvetlenül lehet használni azáltal, hogy a talajok pufferoló képességét kihasználjuk, és nem pedig azáltal, hogy az élővilágot tönkretesszük.
Én tehát azt hiszem, meg kell valósítani a szennyvízöntözést, és nem szabad beleengedni ezeket a szennyvizeket a holtágakba. És akkor, ha ezek élő folyót, lassan mozgó vizet kapnak, biztosan jobb szinten maradnak életben, mint amilyen szinten most vannak, és majd amikor lehetőségünk, módunk lesz rá és okosodunk - mint ahogy látjuk, 150 év után rájövünk, hogy bizony nem biztos, hogy pozitívak voltak ezek a beavatkozások -, akkor ezeket a pótolhatatlan természeti értékeket meg tudjuk menteni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés