DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Még Kovács Kálmán előző felszólalására szeretnék reagálni, nem az utóbbiakra, de hát ilyen a kétpercezés.

Azt hiszem, mára beláttuk, hogy nem előnyei voltak ezeknek a folyószabályozásoknak, hanem hátrányai. Ez egyértelműen bebizonyosodott. Azt hiszem, megfeledkezünk arról, hogy a víz mozgása nemcsak a látható zónában zajlik, hanem a föld alatti rétegekben is mozog, és bizony nem szívesen tér el ettől, de ez egy másik dolog lenne.

(18.30)

Viszont szeretném elmondani azt, hogy a talaj szerkezetétől nem nagyon függött a vízutánpótlás, tudniillik, ahol kolmatálódott a mederfenék, semmiféle víznyomás és talajszerkezet nem játszott szerepet. A befolyó csapadék és egyéb vizek táplálták, és tudjuk, hogy milyen minőségben.

Azt hiszem, az a legfontosabb, amint ön mondott, a szemléletváltás, csak bizony ez a szemléletváltás feltételezi azt, hogy itt a szemléletet úgy kell megváltoztatni, hogy ha nem is valósul meg az, amit ön mondott - és egyetértek, hogy nem valósul meg, a környezetvédelmi bizottság részéről ezt a pontot egyébként vitattam is, hogy becsülhető-e a költségigény -, nem ez az elsődleges, hanem az az elsődleges, hogy ha bölcs típusú vagy szentély típusú a holtág, és a további szennyezést megakadályozza, és lassú, kevés, kis mozgású vizet biztosítok, az még mindig jobb, mintha semmit sem biztosítok, és szennyvizet adok. Ezek a holtágak akkor még olyan állapotban, amilyenben most vannak - bölcs és szentély típusú, vagyis még értékeket képviselnek -, megőrizhetők, tovább nem romlanak. Ez már nagyon nagy előny, mert abban az állapotukban is nagyon nagy értéket képviselnek.

Hogy most zárt ökológiai rendszerről beszélünk vagy sem, egyet tessék megnézni, és ajánlom mindenkinek a figyelmébe: amit az ember felfedezett bárhol a világon, és ott megjelent, kiaknázta, olyannyira kiaknázta, hogy teljesen tönkretette. Kérdezem, hogy ma a világon és itt, Magyarországon van-e olyan megoldás, ami ökológiailag az optimumot jelenti, és be lehet-e ezt úgy szabályozni, hogy egyrészt turisztikai állandó látványosságot, állandó látogatottságot jelentene, másrészt megmaradnának ezek a természeti értékek. Azt gondolom, hogy ennek megmentésére egyedüli megoldás a nemzeti park kezelésébe adás.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu