DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/2107. számon benyújtott törvényjavaslat által szabályozott két tárgykör a büntetőeljárás és a büntetőjog két eltérő témáját érinti, melyeket csak az köt össze, hogy mindkettőt alkotmánybírósági döntés tette kötelezővé a törvényhozás számára.
Az 1. § a kábítószer-élvező szűkített mentesülési lehetőségéből eredő kérdéseket rendezi, mely szűkítést már a két évvel ezelőtt elfogadott Btk.-novella hozta létre, és ennek az átmeneti rendelkezésnek az elmaradása miatt van tulajdonképpen előttünk ez a törvényjavaslat.
A másik: egy másik alkotmánybírósági döntésnek tesz eleget a 2. §, amely az előzetes letartóztatás régi szabályát megsemmisítő alkotmánybírósági döntésnek megy utána jogtechnikailag.
Mivel mindkettő kényszerűen következik az alkotmánybírósági döntésből, és az alkotmányügyi bizottságon ez valóban vita nélkül ment át - ha jól emlékszem, pár perces hozzászólások után -, tehát lényegében úgy tűnik, hogy teljes konszenzus van a törvény elfogadását illetően. De ha már ide került, engedjék meg, hogy éppen ezért - elég hosszú időnk van arra, hogy beszéljünk róla, azt hiszem, nem fogom kihasználni a 15 percet - arra talán módot nyit, ha kevesen is vagyunk, a rádió segítségével talán többen hallják, hogy a plenáris vitát arra használjuk fel, hogy elmondjuk, hogy a két lényeges dolog, tehát az a két tárgykör, ami ide került, az alapkérdéseket tekintve nagyon lényeges.
És végül is az elmúlt éveket tekintve mind a kettő nagy vitákat kavart. Mind a kábítószer-élvezet szempontjából a büntetőjogi felelősségre vonás hosszú-hosszú vitákat kavart a szellemi, értelmiségi körökben, de ezen túl a politikában is, másrészt pedig az előzetes letartóztatás mint büntetés: szűkítsük, bővítsük, mi a helyzet ezen a téren, azért ez is folyamatosan felmerült az elmúlt tíz évben. Engedjék meg, hogy ha már ez a két kérdés elénk került, ne a technikai jellegű, minden párt által elfogadott két paragrafussal foglalkozzam, hanem a mögöttes kérdéseket villantsam fel inkább egy picit.
Először is nézzük akkor azt, hogy a kábítószer-élvező, amennyiben kisebb mennyiségben fogyaszt és a maga számára termeszt, nem kereskedelmi célokra, ez enyhébb elbírálás alá esett '98 decembere előtt is és '98 decembere után, tehát a Btk.-novella után is. Azonban az a szűkítés, amit a '98. decemberi novella létrehozott, az már az új kormányzatnak, úgy lehet mondani, a kábítószerrel szembeni keményebb fellépésének az eredménye. A lényege az, hogy most már nem minden kis mennyiségben termesztő, a maga fogyasztására és nem kereskedelmi célra termesztő mentesülhet '98 decembere óta a büntetéstől, amennyiben vállalja a gyógyítást, hanem csak az, aki kábítószerfüggő, tehát alaposan leszűkíti a kört. Tehát a nem kábítószerfüggő kábítószer-fogyasztónál ez nem merül fel. Ez az egyik, amit beszűkített az új novella.
Emlékszünk, a hazai közvéleményben ez a kérdés milyen vitákat kavart, hogy egyáltalán büntessük-e a kábítószer-fogyasztót, vagy a könnyű drogok esetén egyszerűen legalizáljuk ezt. Mivel a médiában viszonylag jó pozícióval rendelkező - emlékszünk rá -, híres-neves értelmiségiek, úgy lehet mondani, vezérértelmiségiek kiálltak a kábítószer, a könnyű drogok legalizálása mellett - a médiában nagyon jó pozíciókat kaptak -, több millió ember állandóan hallhatta ennek a pozíciónak a híveit. Ehhez képest a kormánytöbbség nemhogy ahhoz az állapothoz képest enyhítette volna, tehát utánament volna ennek a nézetnek, amely legalizálta volna a könnyűdrogokat, mint ami bizonyos fokig Hollandiában létezik, hanem ehhez képest szűkítette a lehetőséget és a büntetőjogi fellépést keményítette ezzel szemben.
Emlékszünk rá, micsoda, szinte boszorkányüldözésszerű kampány következett tavaly december előtt, rengeteg pici, párttagos kis civil szervezet volt, de az óriási, százezreket elérő médiákban folyamatosan felléphettek ezzel szemben.
Nos tehát ez az, ami előttünk van. Ugyan csak kis, technikai, átmeneti szabály maradt el, azért végül is ezt a kérdést érinti ez a dolog.
Hadd jelezzem persze, osztom a kormánytöbbség álláspontját abban a kérdésben, hogy a kábítószer-élvezettel szemben is fel kell lépni. Azonban nem vitás, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás mellett a kábítószerfüggő esetén a gyógyítást, a gyógykezelésnek alávetést alapvetőbbnek kell tekinteni, illetve a kettőt együtt.
(20.50)
Amennyiben a büntetéssel való fenyegetéssel arra lehet rászorítani, hogy a gyógykezelés, a gyógyítás felé menjen el - tehát ezzel mentesülhet -, akkor azt hiszem, hogy minden fellépést, minden szigorítást támogatni kell a kábítószer-élvezettel szemben.
Azt hiszem azonban, hogy a korábbi kormánynak az az álláspontja, ami megengedte, hogy nem kábítószerfüggő kábítószer-élvező esetén is mentesülhetett, sőt, kis mennyiséget termesztő is mentesülhetett, ha nem kereskedelmi célra termelt... - illetve nagyon jól tudjuk, hogy sokszor nem lehet bizonyítani, hogy arra termelt, nem lehet bizonyítani, amikor lehet, hogy komoly kábítószer-kereskedő. A bizonyítási problémák miatt csak a saját fogyasztását lehet bizonyítani, és ekkor válik nagyon fontossá, hogy - mivel kábítószerfüggés nála nincs - a kis mennyiségű termelést nem lehet bizonyítani, hogy nagyobb mennyiséget termelt és nem csak a maga céljára, akkor lényegében ezzel elég széles körben...
Tehát úgy lehet mondani, hogy nemcsak egyszerűen büntetőjogilag, hanem kriminológiailag - ha alaposan szétnézek, és a bizonyítás nehézségeit is bevonom, akkor azt lehet mondani, hogy - ez a szabály nagyon is szélesen lehetővé tette akár a kábítószer-termesztők szabadulását azzal, hogy formálisan alávetette magát a gyógyításnak.
Én tehát ezért tartom fontosnak a kábítószerfüggés fogalmát behozni, mert ezzel alaposan leszűkítené a kört, és főleg akkor a termesztő bizonyítási nehézségek esetén sem tud menekülni a büntetőjogi felelősségre vonás alól. Nem vitás azonban, hogy a szigorítást - bármilyen jogos volt -, az átmeneti szabályt meg kellett volna teremteni, és ez elmaradt, úgyhogy mindenképpen támogatni kell ezt a jogtechnikai pontosítást.
A 2. § témája az előzetes letartóztatás foganatosításának feltételeit szűkíti, pontosabban az Alkotmánybíróságnak az a döntése, amely kimondja, hogy az a korábbi szabály - tehát a régi, nem az e kormány által hozott büntetőeljárási szabály -, amely akkor is lehetővé teszi az előzetes letartóztatásba-vételt, amikor a szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetője esetén valószínűsíthető, hogy új bűncselekményt követ el, és nem szűkítette le azzal, hogy az új bűncselekménynek is szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekménynek kell lennie, ez valószínűsíthető. Ez volt az az indok, amely miatt az Alkotmánybíróság ezt megsemmisítette, és lényegében tehát ez az előttünk fekvő módosítás ennek tesz eleget, és ezzel a szabadságvesztéssel fenyegetettséget, csak az ilyen bűncselekményt emeli be a körbe, és csak ekkor lehet előzetes letartóztatásba helyezni.
Hadd jelezzem újra, mert látni kell - és Gyimesi képviselő úr ugyan elment, de ő jelezte -, azt az alapvető problémát érdemes szemünk előtt tartani - tudniillik ennél is fölmerül -, hogy egy dolog, hogy mi van leírva a törvényben, és nagyon fontos tudni - tudniillik akik szakértők, ügyvédek, folyamatosan ebből élnek, tehát jogászok, sokkal jobban tudják -, hogy a leírt törvény mellett a leírt jogszabály mellett van egy viszonylag stabil gyakorlat is.
Tudjuk nagyon jól, hogy például a büntetéskiszabási gyakorlatban - ha 1-től 3 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetik, akkor - 99,9 százalékban lényegében esély sincs arra, hogy valóban börtönbe kelljen mennie. Felfüggesztett börtönbüntetést kap, nagyon enyhét. A lényeg tehát az, hogy a törvény szavával ellentétben - ami alapján 3 évre börtönbe kerülhet -, ténylegesen 99,9 százalékban nincs esély, hogy odakerüljön. Aki folyamatosan joggal foglalkozik, tudja ezt az eltérést.
Ezzel szemben, amikor pont Gyimesi úr jelezte, hogy tízezrével fogják börtönbe vetni, mert elvileg 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható, a jogász tudja nagyon jól, hogy 0,1 százalékban lehetséges csak, amikor tényleg ilyen feltételek vannak jelen, amelyek valóban a nagyon-nagyon ritka kivétel mellett is valóban létrehozzák ezt. A gyakorlatot ismerve ezek általában jogosak is.
Ugyanez van az előzetes letartóztatásnál. Tudniillik az előzetes letartóztatásnál úgy tűnik - és hadd jelezzük, hogy a Független Kisgazdapárt támogatja az előzetes letartóztatásnak ezt a visszafogását -, de ténylegesen azt lehet mondani, hogy az előzetes letartóztatás gyakorlata, aránya az elmúlt tíz évben nagymértékben csökkent.
Egy példát mondok, hogy lehessen érzékelni, hogy ténylegesen mikor ítélnek, mikor szabják ki az előzetes letartóztatást sokszor. Volt egy nagyon komoly zsarolás miatt végül elítélt elkövető, akit azért ítéltek el, mert zsarolás közben lelőtte, hasba lőtte az egyik áldozatát, egyik zsaroltját. Ez tulajdonképpen nem volt teljesen szándékos, csak fenyegetni akarta, de életveszélyesen fenyegette, zsarolta, és ezután kapott, azt hiszem, két év letöltendő szabadságvesztést. Utána úgy derült ki - és nem került előzetes letartóztatásba -, hogy a gengsztertársai utólag kivégezték, és akkor derült ki, hogy ennek be kellett volna vonulni. Nagyon súlyos bűncselekményt követett el. Az, hogy két évet kapott, ha jól emlékszem, már önmagában az alacsony büntetéskiszabás egyik példája, de ilyen esetekben is szabadon volt, és mondom, a gengsztertársai lőtték le.
Tehát sok szempontból úgy lehet mondani, hogy a társadalmi veszélyesség - és ami az előzetes letartóztatásnál van -, az elkövetett bűncselekmény jellege ténylegesen nagyon nagy... Úgy lehet mondani, hogy a bírói gyakorlat abba az irányba vitte el az utóbbi években, hogy amikor nyilvánvalóan ki kéne szabni, akkor sem szabják ki, nem rendelik el az előzetes letartóztatást. Itt is látni kell, hogy a jogszabály, a jogi feltétel és a tényleges elrendelés gyakorlata között nagy különbség van.
Ennek ellenére hadd jelezzem, hogy a Független Kisgazdapárt természetesen támogatja ezt, mert nem vitás, hogy a jogszabály szintjén is, amennyiben valóban nem felel meg az alkotmányos alapelveknek, még ha a gyakorlatban nem is alkalmazzák ezt, papíron is úgy kell a dolgot alakítani, hogy ez megfeleljen.
Nos, tehát ez lett volna a másik, amihez hozzá kívántam szólni, és végül hadd jelezzem, hogy technikailag mind a két szabályt jól kivitelezettnek találom, és a Független Kisgazdapárt nevében biztosítom a kormányzatot, hogy szavazatunkkal támogatni fogjuk és el fogjuk fogadni ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés