KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hozzászólásomat azzal kezdtem, hogy remélem, senki nem érti félre. Meglehetősen arcátlan megnyilvánulásnak tartom Homa képviselő úr mondanivalóját, miközben világosan elmondtam, hogy mit indítványozunk Donáth képviselőtársammal, ami egyáltalán nem a megállapodás felülírását jelenti!

Arra hívtam fel a figyelmet, hogy ez a törvényjavaslat mivel, hogyan függ össze, és azt kértem, azt javasoltam, hogy a birtokba adásig számos feltételrendszert biztosítani kell, erre pedig időt kell hagyni mind az államnak, mind pedig az irgalmas rendnek. Mert ha valaki az irgalmas rend eddigi tevékenységét áttekinti, éppen az egészségügyi tevékenységét - az összes többivel nem akarok foglalkozni -, akkor az bizony arra a következtetésre jut, hogy bizonyos időt szükséges hagyni arra, hogy technikailag, személyzetileg, egyéb vonatkozásban felkészüljön arra, amit átvesz.

Még egyszer mondom, Homa képviselőtársam: nem csupán épület átadásáról van szó, hanem funkcióátadásról is, amiről nyilvánvalóan a műemlékvédelmi törvény nem szólhat. Senki nem mondta azt, hogy felül kell írni a Szentszékkel kötött megállapodást, ilyen el nem hangzott ebben a Házban! Ön föláll rögtön a hozzászólásom után, és nekem tulajdonít olyan mondanivalót, amit én nem mondtam! Nagyon durva dolog ez akkor, amikor én igyekeztem nagyon árnyaltan, nagyon finoman ráirányítani a figyelmet arra, hogy akkor, amikor ilyen fajsúlyos kérdésről döntünk, még mire legyünk tekintettel!

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu