KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Még egyszer - lehet, hogy ma nem utoljára - szeretném elmondani, hogy nem azt indítványoztuk a beszédben és a módosító indítványban, hogy a törvényjavaslat 2. pontja maradjon el, hanem azt indítványoztuk Donáth képviselőtársammal, hogy megfelelő felkészülési idő álljon rendelkezésre, mert nem pusztán ingatlan átadás-átvételéről van szó. Ezt a kormányhatározattal próbáltam bizonyítani, mely kormányhatározat is két aktust különböztet meg. Az egyik a tulajdonba adás, a másik pedig a birtokba adás. A birtokba adás időpontja 2001. január 1-je.
Tisztelettel kérdezem akkor önöktől, hogy ha az irgalmas rend 2001. január 1-jén kerül birtokba, akkor ki gondoskodik a műemlékvédelmi épület állagmegóvásáról, az egyéb szükséges feladatok elvégzéséről. Én azt gondolom, hogy ezt a törvényben illett volna szabályozni. Nem történt meg, ezért azt gondolom, hogy az a helyénvaló, ha felkészülési időt biztosítunk erre a feladatra.
Más irányban nem médiavitáról van szó, tisztelt Erkel képviselő úr. Senki nem félemlít meg senkit. Egyébiránt hadd mondjam el önnek azt - és ezt visszakeresheti -, hogy amikor vezető beosztásban voltam, a Bethesda Kórház anyagi feltételrendszeréhez a Népjóléti Minisztérium jelentős erőforrásokkal hozzájárult. Szó sincs arról, hogy itt bármiféle szembenállás lenne! Ezt belemagyarázzák önök most ebbe a vitába, de erről szó sincs. Sok idő eltelt azóta, amióta az irgalmas rendnek lehetősége volt üzemeltetni ezt a kórházegyüttest, a feltételek változtak. Én azt mondom - még egyszer hangsúlyozom, nem pártálláspontot, hanem a saját álláspontomat képviselem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) -, hogy fel kell készülni egy új funkcióra.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés