KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igyekszem nem a Fidesszel foglalkozni, hanem a benyújtott törvényjavaslattal. Tállai képviselőtársam utalt a CXXVI. törvényre, amelyet egyébként nem olvasott fel, mert ha felolvasta volna, hallhattuk volna, hogy az éppen ellentétes azzal, amit ön mondott. De én felolvasom a 8. §-t, és tessék összevetni azzal, ami le van írva! A 8. § azt mondja, hogy ez a törvény a kihirdetése napját követő ötödik napon lép hatályba azzal, hogy rendelkező nyilatkozatot első alkalommal az 1996. évi jövedelemnek az adójáról lehet tenni.
Vessük össze ezt azzal, hogyan szól a 2. §! Meg kell mondani, hogy melyik esztendőnek az adójáról kell a rendelkező nyilatkozatot megtenni.
Nem jó az a hivatkozás, amit Tállai képviselő úr mond! Vegye akkor elő most már ön és értelmezze azt a törvényt, amelyet az ifjúsági és sportbizottság módosítani akar!
Tehát nem visszatáncolásról van szó, tisztelt képviselőtársak, hanem arról, hogy decemberben volt egy kialakult, adott helyzet, akkor született egy javaslat. Nyilvánvaló, hogy az eltelt másfél-két hónap lehetőséget kínált nekünk arra, hogy végiggondoljuk ezt a javaslatot, több oldalról megnézzük a javaslat tartalmát; ahogyan egyébként - erre Göndör képviselőtársam utalt - a praxistörvénynél a kormány egy hónap alatt háromszor gondolta újra a törvény tartalmát - úgy gondolom, ezt a szocialistáknak is joguk van megtenni.
Miután gondolkodtunk és újra megismertük az ifjúsági és sportbizottság új változatú javaslatát, úgy gondoljuk, hogy mi is formálni tudjuk ezt a javaslatot módosító javaslattal. De nem azt mondjuk, hogy beadjuk, hanem azt, hogy gondolkodunk azon, hogy beadjuk-e, tisztelt képviselőtársaim.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés