KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, nagyon jól adták elő a korábban felszólaló képviselőtársaim azokat a társadalmi problémákat és igényeket, amelyek a holtágakkal kapcsolatosan megfogalmazódnak, mégis engedje meg a tisztelt Ház, hogy egy kicsivel előrébb kezdjem, és arra a pontra hívjam fel a figyelmet, amikor nagy folyóink, a Duna és a Tisza szabályozása mint fő feladat a múlt század közepén, az akkori parlamentet érdekelte. Akkor nagyon nagy vita alakult ki arról, hogy mi történik a szabályozás során leválasztásra kerülő folyóágakkal, mi lesz ezeknek a sorsa.

Máig nagy kritika, pro és kontra érvek hangzanak el szakmai körökben az akkori folyószabályozásról. Egyértelműen elmondhatjuk, hogy az előnyeit elismerjük, hiszen mind az árvizek levonulásában, mind a jeges ár pusztításának elkerülésében, mind a hajózásban, mind elsősorban az alföldi területeken, Gyulától gyakorlatilag Debrecenig meglévő mocsárvilág felszámolásában, a malária, mint egészen a múlt század közepéig jellemző betegség eltűnésében igen jelentős szerepe van. Mégis, az akkori szakmai megítélést tükrözi az elnevezés, a "holtág" elnevezése ezeknek a folyószakaszoknak, hiszen úgy ítélték meg, hogy a szabályozás következtében ezek a szakaszok folyamatosan el fognak halni, és így egy egészen más alföldi kép fog elsősorban a Tisza mentén elénk tárulni.

Ma megállapíthatjuk, hogy az akkori félelmek nem bizonyultak igaznak, mert elsősorban a hazai talajszerkezet következtében ezek a holtágak nem száradtak teljesen ki, és így nem pusztultak el, vagy nem lettek valóban holtágak, hanem a talaj szerkezetének megfelelően, a különböző víznyomás következtében igenis időről időre telítődtek, az árvizek és a belvizek során érkező vizekről nem is beszélve. Így aztán szerencsére - és nyugodtan mondhatjuk, hogy az ökológiai képünk, Magyarország és egész Közép-Európa szerencséjére - nem történt az elmúlt 150 évben olyan tragikus átmenet, változás a holtágak életében, hogy ma felesleges legyen a parlamentben ezzel foglalkoznunk. Sőt, mondhatjuk, hogy az a szemléletváltás, amely áthatotta a XX. század utolsó évtizedeit, az elérte Magyarországot is, és a rendszerváltás után jelentős figyelmet fordítottak a holtágakra is.

Szemléletváltás: ezt szeretném hangsúlyozni, hiszen a szemléletváltás azt jelentette első lépésben, hogy védelmet kell adnunk, az eddig megmaradt értékeinket legalább meg kellene védenünk. Nagyon sok szó esett arról, hogy így támadt az az igény, a legfontosabb igény, hogy a szennyvizeink ne kerüljenek bele se a folyóvizeinkbe, se pedig a holtágakba. Úgy érzem tehát, az első és legfontosabb feladat, amikor a holtágak rehabilitációjáról és jövőjéről beszélünk, az a szennyvizek kezelése és gyűjtése, mert e feladat végrehajtása nélkül gyakorlatilag nehezen képzelhető el egy sikeres, eredményes holtág-rehabilitációs program.

Úgyhogy amit mi, szabad demokraták első pontban hiányolunk az előretekintő feladatok köréből, az az, hogy a holtágakkal kapcsolatos rehabilitációs munka nincs összekapcsolva a szennyvízprogrammal, a holtágak térségeit érintő szennyvízkezelés, szennyvízgyűjtés programjával. Mi mindenképp javasoljuk a jövőre szóló kitekintési feladatok között ezt az integrációt is végrehajtani. Legyen tehát ennek a tárcaközi bizottságnak feladata és hatásköre is, hogy a holtágakat vagy a holtágak térségét érintő szennyvízkezelési kérdésekben is hallathatja szavát.

A második - még mindig a védelemnél elsősorban -, mondjuk így, a mindennapi használat vagy az ember jelenléte, de nem közvetve a szennyvizek révén, hanem a közvetlenül történő megjelenése. Már esett szó arról, hogy ezeknek a holtágaknak a művelés alá vonása bizony sokszor a holtágak teljes tönkremenetelét vagy átalakulását eredményezte. Tehát mind a "rablógazdaság" vagy "rablógazdálkodás" megjelenése a holtágakban, mind pedig a közvetlenül a holtágak környezetében az egyszerű emberi szennyezés megszüntetése, hogy ne szeméttelepnek használják, ne hulladék-lerakóhelynek gondolják.

Azt hiszem, ez a második munka elsősorban - bár én magam nem szeretem ezt a szót - PR-munka, tehát propagandamunka, annak a megértetése mindenkivel, hogy nemcsak úgy igaz, hogy a folyómedrekből és a folyómederrészből, az átáztatott altalajból megy időről időre, szivárog át a holtágakba a víz, hanem fordítva is igaz: a holtágakban lévő szennyező anyag azt a folyóvizet és azt a homokmedret szennyezi, amelyből néhány kilométerrel arrébb felszíni vagy parti szűrésű kutakban vízkivétel történik, és akár egy város egészének a vízellátása történik. Ilyen például - a hírekből már sokan megtapasztalják ezt az élményt - Szolnok város vízellátása.

Azt gondolom, nagyon fontos ez a második szempont, hogy megértessük: sem a szemétlerakás, sem az egyéb módon történő szennyezés, sem pedig a holtágat kimerítő gazdálkodás nem tesz jót annak a környezetnek, amelyben élük, nem a holtágaknak. Ez a második észrevétel, amellyel majd módosítani szeretnénk a határozati javaslatot, arról szól, hogy amikor a holtágaink rehabilitációjáról beszélünk, akkor ebből jó lenne kilépni és megértetni, hogy itt nem a holtágak rehabilitációjáról beszélünk, hanem arról az élő környezetről, amelyben élünk, és annak nagyon fontos elemei a holtágak, hiszen ha ezeknek az állapotára nem ügyelünk, akkor az egész életkörnyezetünkben lesz jelentős romlás.

Vita azonban abban van az előttem fölszólalók és mi közöttünk, hogy nem szeretnénk, ha átesnénk a ló másik oldalára. A korszerű ökológiai szemlélet eltér arról, amit, ha lehet, egy példával szeretnék illusztrálni. Bizonyára mindannyian emlékszünk még a parkokban most már nem, de korábban ott lévő "Fűre lépni tilos!" táblára. Nem az a bajom, és nem az volt akkor sem a baj, hogy ne szemeteljünk a parkokban. De a "Fűre lépni tilos!" tábla azt sugallta, azt jelezte számunkra, hogy nem a park szolgálja a természetes környezetet, a hétvégi pihenést, azt, hogy kiülhetünk oda a zöldbe, hanem mi szolgáljuk a parkot, hogy az mindig le legyen nyírva, mindig tiszta legyen, de természetesen használni nem tudjuk.

(18.10)

Tehát azzal a zárt ökológiai szemlélettel, hogy őrizzük meg a jövőnek azt a biológiai környezetet, és ezt olyan mértékben kiterjesztjük nemcsak egy-egy nagyon szűk és elkerülhetetlenül fontos és az ember által mindenképpen meg nem zavarandó ökológiai környezetre, hanem például a holtágak jelentős részére is, úgy gondolom, ezzel nagyon nagy hibát követnénk el, mert akkor érezzük magunkénak ezt a természeti környezetet, ha avval a kapcsolatunk természetes. Márpedig az nem egy természetes kapcsolat, ha nem lehet bemenni, ha nem lehet legalább a hétvégi sétának, a hétvégi turisztikának, egy belső turisztikának a célpontja egy normális, korlátozott, de egészséges környezetben.

Mi tehát mindenképpen, még a szentély típusú holtágak esetében is, azt mondjuk, meg kell nyitnunk annak a lehetőségét, hogy egy rendezett, szervezett formában, tehát kulturált viselkedési formák között, nem motorizált eszközökkel, de föltárva legyen, és mindenki előtt nyitott legyen.

Azt hiszem, ez eltér attól, amit itt az előbb hallottunk, és azt gondolom, hogy ebbe a szemléletbe belefér az, hogy a szentély típusú holtágakon kívül a többinél igenis egyértelműen fölmerül és pozitív értelemben tudom felhozni a jóléti hasznosítást, és pozitív értelemben hoznám föl a gazdasági hasznosítást is.

Még egyszer: egy olyan kényes egyensúlyra gondolok, amikor nem rablógazdaságot folytatok, amikor a szennyezés mértéke nem olyan, ami valóban veszélyezteti annak a holtágnak az életét, de amely közel hozza a környező lakosság számára, közel hozza, és valóban értékké teszi a szemében. Mert egyébként, ha őtőle elzárom, akkor nem képez valódi értéket a szemében, és akkor nem lesz meg a társadalmi forrása annak a nagy igénynek, ami itt le van írva.

Mert - és ez az utolsó gondolatom - nagyon helyes, hogy megfogalmazunk igényeket a holtágak rehabilitációjával kapcsolatosan, csak mindenkinek a figyelmébe ajánlom a 4/c pontot; azt hiszem, ez tükrözi az egész feladatot, ami előtt állunk. Ez így szól: "A tárcaközi bizottság előzetesen vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy az országban található valamennyi holtág rehabilitációs költsége becsülhető-e." A lehetőségét, hogy egyáltalán meg tudjuk-e becsülni annak a nagyságrendjét, hogy mennyit kellene rákölteni abból, ami nincs. Tehát valami olyasmiről beszélünk, hogy mérjük föl, előtte kategorizáljuk, és ha a kategóriáknak meg akarunk felelni, akkor egyáltalán becsülhető-e ennek az igénye - hasraütésre mondom -, mondjuk, 600 milliárd forinttal vagy 300 milliárd forinttal.

Ha tehát ilyen nagyságrendű - márpedig körülbelül ilyen nagyságrendű - feladat előtt állunk, ilyen nagyságrendű feladatot tűzünk magunk elé, akkor én azt hiszem, nem sok sikert fogunk elérni, nem leszünk eredményesek, mert olyan irreális a célkitűzés, amiből nem fog megvalósulni semmi sem.

Tehát én hajlok arra, amit előttem képviselőtársam már mondott, hogy talán a kategorizálásban, az egyes holtágak besorolásában figyelembe kellene venni a gazdasági, anyagi szempontokat is, és olyan célt kellene kitűznünk magunk elé, a másik oldalról pedig olyan lehetőségek előtt kell megnyitnunk - ha korlátozott formában is - a kaput, hogy egyensúlyba kerüljenek valamilyen mértékben a ráfordított eszközök, a társadalmi igény és - mondjuk így - egy nagyon fontos, jövőbe tekintő, a környezetünket megvédő szemlélet. Ennek a kettőnek kell valahogyan egyensúlyba kerülni, különben ez a határozati javaslat nem éri el a célját.

Úgyhogy azzal szeretném zárni a gondolataimat, hogy ez a határozati javaslat mindenképpen tükrözi, hogy a '97-es, nagy többséggel megszületett parlamenti döntés helyes volt; majdnem azt mondom, hogy kicsit későn is, talán a 24. óra után született, de mégis helyes volt, hogy meghoztuk. Azóta a legfontosabb lépések megtörténtek: a tárcaközi bizottság kijelölése, a holtág-rehabilitációs általános és átfogó irányelvek, a szentély típusú holtágak kijelölése és átadása az illetékes nemzetipark-igazgatóságoknak. Ami azonban kevésbé, az az, hogy hogyan is fogjuk megvalósítani a jövőben, és hogy reális célokat tűzzünk ki.

Ezért én azt szeretném kérni a parlamenttől, hogy az olyan típusú módosítást, ami a célokat egy kicsit a realitás közelébe hozza, azt majd támogassa. Ilyen típusút kívánunk benyújtani.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu