KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Ritka pillanat, döntően egyetértek a képviselőtársammal, de itt most, a parlamenti vitában arról is kell beszélnünk... - arról kevesebbet, amiben egyetértünk, hiszen azt hiszem, arra elég, ha azt mondom, hogy az előző két percből egy perc ötven másodperccel egyetértek; tíz másodpercben van, de abban valóban markáns különbség a nézetünk között, de azt biztosan nem itt kell megvitatni. Úgy érzem, hogy például a folyószabályozás, ami 150 éve indult, összességében kedvező, eredményeiben hasznos és nem haszontalan volt, mindazonáltal nyilván ma már lehetne jobban csinálni. Ha ítéletet kell mondani, akkor a tudomány jeles képviselőinek jelentős része ezen az állásponton lenne; megengedem, hogy az ökológusok között biztosan van olyan, aki nem ezen az állásponton van. Ezekben a kérdésekben, az ökológiai kérdésben azért mindenképpen - bármilyen önzően hangzik ez - az ember környezetéből indulok kifelé, és nem fordítva, márpedig még egyszer mondom, ebben az esetben olyan feladatot kellett megoldani, ami vagy az Alföldről való elköltözés és kiürítés feladata, vagy az Alföld átalakítása lett volna.
A második gondolattal nagyon egyetértek, de azt hiszem, hogy ez a tervezet a jövőről szól. A jövő nem szólhat másról, mint hogy azt kell megcéloznunk, hogy olyan módon lehessen ezeket a természeti értékeinket megőrizni, hogy közben ne zárjuk el tőlünk. Semmi értelme nincs Magyarországon megőrizni óriási területeket úgy, hogy a magyar állampolgárok nem nézhetik meg, egyszerűen nem használhatják, a szónak nyilván nem egy XIX. századi értelmében. Itt arról kell szólni, hogy hogyan lehet megnyitni úgy számunkra, mindenki számára (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy az hasznos legyen, de ugyanakkor ne okozzon kárt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés