KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy országot kormányzó erők akkor tudják az ország javát szolgáló módon meghatározni tennivalóikat, ha pontos képük van a helyzetről, ha reálisan értékelik az eredményeket, s ha képesek szembenézni a problémákkal.
A kormánynak nem elég a gazdaság fő számait ismernie. Tudnia kell azt is, hogy mi van a számok mögött, minek tulajdoníthatók a kedvező tendenciák, és azok mennyire tekinthetők tartósnak.
Megalapozatlan következtetésekhez vezethet, ha a kormány nem csupán mondja, de maga is elhiszi, hogy egyedülálló gazdaságtörténeti csoda esett meg 1999-ben, amikor úgy növekedett a gazdaság, hogy nem bomlott meg annak egyensúlya. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van! - Szórványos taps a Fidesz soraiban.) Ez a folyamat ugyanis már 1997 óta tart, sőt, a '97 végi adatok, számok valamivel szilárdabb egyensúlyi helyzetet mutattak, mint a '99 végiek. Vagyis a fordulat 1997-ben történt, alapját pedig (Közbeszólás a Fidesz soraiból: '98-ban!) az egyensúlyhiány miatt 1995 tavaszán, kényszerűségből bevezetett stabilizációs program teremtette meg. (Moraj a Fidesz soraiban.) Az infláció sem '98 nyarától kezdett csökkenni, hiszen '96-ban és '97-ben 5-5 százalékkal csökkent a pénzromlás.
Ami valóban eredmény, az az, hogy ezek a folyamatok a kormányváltás után sem fordultak vissza. A háromnegyed részben magántulajdonban lévő gazdaság fejlődésének fő iránya töretlen, ez és az export 80 százalékát adó külföldi vállalatok teljesítménye döntő szerepet játszik a kedvező számokban.
Az összképet jelentősen rontja azonban az agrárgazdaság helyzete. Az ágazat a tavalyi évet az elmúlt tíz év leggyengébb teljesítményével zárta. Az idei kilátások sem jobbak, hiszen az agrártámogatások összege a már tavaly előre elköltött több mint 40 milliárd forint miatt is ebben az évben kevesebb lesz, mint 1999-ben volt.
Félő, hogy a tárca irányítójának győzelmi jelentései sem tudják feltartóztatni az agrárbéke összeomlását, az ágazat csődjét. Ezért is vártuk, hogy a Vigadóban elmondott kormányfői beszéd valamiféle kiutat mutat, ám az ágazatról sajnos szó sem esett. S ha már a miniszterelnöki beszédet említettem, velünk együtt, azt gondolom, sokan várták azt is, hogy abban szó lesz az Európai Uniótól, a témával foglalkozó nemzetközi szervezetektől egyre több bírálatot kapó környezetvédelem problémáiról és azok megoldásáról is.
Az is jó lett volna, ha az átadott mentőautók számán túl is szó esik az egészségügy helyzetéről, az Európai Unió által is kiemelten kezelt egészségügyi reformmal kapcsolatos kormányzati elgondolásokról.
Örömmel fogadtuk viszont a beszédben annak elismerését, hogy a lakosság nagyobb része nehéz körülmények között él, s azt, hogy a miniszterelnök úr emlékezetem szerint első ízben nem az amúgy is tehetős polgárok még tehetősebbé tételét, hanem a többség, a tömegek felemelését jelölte meg célként. (Rockenbauer Zoltán: Nagyobb örömöd ne legyen!)
Azt hiszem, sokan gondoltunk arra, milyen kár, hogy a kormány korábban nem figyelt ránk, amikor ezt mondtuk. Milyen jól jött volna ez a felismerés korábban, már az 1999-es, de legalább is a 2000-es költségvetés készítésénél. Akkor nem rövidültek volna meg 50 milliárd forinttal a nyugdíjasok (Moraj a Fidesz soraiban.), akkor nem lenne két éve változatlan a rászoruló családoknak oly fontos családi pótlék összege, nem lenne méltatlanul alacsony a közalkalmazottak bére, nem növekedne riasztó gyorsasággal a gyermekszegénység.
Tisztelt Ház! A kormány hivatali idejének feléhez közeledve a Szocialista Párt minden területen megkezdte saját programjának kidolgozását, hogy a jelenlegi kormány gyakorlatánál jobb megoldást, jobb választási lehetőséget kínáljon az embereknek. (Moraj a Fidesz soraiban.)
Támogatni fogjuk a kormány javaslatait, ha azok valóban a többség felemelésére irányulnak, de keményen fogjuk bírálni mindazokat a lépéseket, amelyek tovább növelik a társadalom kettészakadását, a leszakadók számát.
Ezúttal is megerősítem: a Szocialista Párt kész előmozdítani a nemzeti összefogást minden olyan területen, amely túlmutat a pártok értékrendjén és politikáján, amelynek következményei meghaladják a jelenlegi kormány hivatali idejét.
Sürgetőnek tartjuk a nemzeti agrárkerekasztal összehívását, a nemzeti összefogást, az egészségügy átalakítási programjának kidolgozása és megvalósítása érdekében, a nemzeti összefogást hazánk mielőbbi és minél harmonikusabb európai uniós csatlakozása érdekében. És ha egyszer ez a kormány, tisztelt Ház, elszánja magát, hogy felhagy a szélsőjobboldallal való összejátszással (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) ebben is számíthat a támogatásunkra. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés