ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Előre szeretném bocsátani, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja mind az ifjúsági sportot, mind a tömegsportot, mind a minőségi versenysportot rendkívül fontos dolognak tartja.

Ugyanilyen fontosnak tartja természetesen a sportkör, a sportlehetőségek eszközeit, épületeit, létesítményeit is. Mégis azt kell mondanom, hogy a MIÉP frakciója nem ért egyet ezzel a törvénymódosítási javaslattal. Egyszer: azért nem értünk vele egyet, mert rendszeridegen - ez rendkívül fontos dolog! A törvény olyan szervezetek vonatkozásában engedte meg az 1 százalék átengedését, amelyek közhasznú, közcélú civil szervezetek, közhasznú, közcélú alapítványok, amelyeknek jelentős támogatást lehetett és lehet ilyen módon nyújtani. Ebből a sorból ez mindenképpen kilóg, mert ha ez belefér, akkor az árvíz- és belvízvédelem érdekében is ezt a módszert lehetne alkalmazni, s bármilyen probléma esetén szintén ezt a módszert lehetne alkalmazni.

Azt kell mondanom, visszataszítónak tartjuk, hogy ilyen szirupos, nosztalgiázó propaganda folyik, hogy így is, úgy is, amúgy is adakozzunk, ahelyett, hogy egyértelműen tisztázni kellene, meg kellene állapítani, ki, kik a felelősök például azért, hogy ez a tűzeset előfordulhatott, vagy netán szándékos gyújtogatás történt.

Egyébként hadd tegyem hozzá, mindig mi fizetünk, mindig a lakosság fizet! Mindig az adófizető polgár pénzéből valósulnak meg ezek a létesítmények! Miért kellene ehhez még valamilyen módon külön is adakozni, akár törvénnyel szentesítve, akár másképpen?

Joggal lehet feltenni azt a kérdést is, hogy miért nem volt biztosítás. Vagy ha már az épület nem volt biztosítva, akkor miért nem biztosították magát az eseményt, amire bérbe adták? Vagy aki bérbe vette, miért nem biztosította? Hiszen olyan célra használták, ami idegen volt a sportcsarnoktól, olyan áruhalmazokat halmoztak fel, amelyek tűzveszélyesek - miért nem őrizte ezeket senki? Miért nem vigyázott ezekre senki? Az a cég, amelyik ezt szervezte, amelyik erre a célra kibérelte a sportcsarnokot, miért nem gondoskodott arról, hogy megelőzzön ilyen eseteket, vagy miért nem kötött ő biztosítást, valamiféle felelősségbiztosítást vagy egyebet? Hiszen az alapelv az, legalábbis annak kellene lennie, hogy az fizessen, aki gyújtogatott, vagy akik ezért a helyzetért felelősek; mert érdekes módon ilyenkor felelős a legtöbbször nincs.

Feltehetném a kérdést: mi lesz, ha leég az Operaház, mi lesz, ha leég a Nemzeti Múzeum, mi lesz, ha leég az Országház? Mindig kalapozni fogunk, könnyes szemmel? (Dr. Gidai Erzsébet: Ez sincs biztosítva!)

Egyébként beszéltem statikus mérnökökkel, akik értenek hozzá, és akik a helyszínen is kint voltak. A falak némi megerősítésével, a feszítőkonzolok megerősítésével új tetőt kell húzni az épület fölé, apróbb felújításokat, javításokat végezni, amik már amúgy is régen esedékesek lettek volna, el kell végezni, és az ügy be van fejezve. Nem, most nem erről van szó, most majdnem úgy tűnik, hogy valaki még örül is annak, hogy ez a tűzeset megtörtént, mert most szebbet, jobbat, nagyobbat fogunk építeni. Mert mi megmutatjuk! Esetleg még máshol is fogjuk építeni.

S itt megint elgondolkodik az ember: csak nem a terület kell valakinek? Vagy valami erős mamutcégnek jól fizető munkát kell adnunk, vagy vajon mi van itt a háttérben? Arról nem is beszélve, hogy ha a magyar állam az elmúlt években ezermilliárdokat tudott bankkonszolidációra - a csalók helyett - zsebből kifizetni, akkor, gondolom, fel tudja újítani ezt a sportcsarnokot, sőt ad absurdum, ha mindenáron nagyobbat, szebbet, jobbat akar helyette, azt is fel fogja tudni építeni! Miért kell ilyenkor mindig könnyzacskó-rezegtető módszerekkel, álságos módon a lakosságot valamilyen módon, valakiknek a terhére megfejni?

Igen, szükség van a Budapest Sportcsarnokra, és építse újjá vagy építse meg újból, szebben, jobban, nagyobbra az állam, a kormány és a főváros, hiszen a fővárosnak többek között csak 86 milliárd forintja van tartalékban - jut erre is!

Ezért a Magyar Igazság és Élet Pártja ezt a törvénymódosítást nem támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu