VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A közismert szólás szerint: hogyha két ember mondja ugyanazt, az akkor sem ugyanaz. És a különbség még nagyobb esetünkben, amikor nem is ugyanazt mondjuk. Teljesen ellentétes módon ítéljük meg az 1994-98 közötti időszakot és a '98 után eltelt időszakot.

1994 és 98 között gazdaságpolitikai területen az volt a jellemző, hogy az egyensúly és a növekedés dilemmáját próbálták meghaladni. (Bauer Tamás: Sikerrel!)

A '98 utáni kormány egy teljesen új gazdaságpolitikát vezetett be. Ennek öt lényeges eleme van:

Stabilizáltuk a növekedést: 1998-ban 4,9 százalék, '99-ben 4,3 százalék, 2000-ben várhatóan 4,5-5 százalék között lesz a növekedés.

Megteremtettük a pénzügyi egyensúlyt: 1999-ben az államháztartás hiánya minden előzetes prognózissal szemben 4 százalék alatt, várhatóan 3,8-3,9 százalék között lesz.

Tartósan csökken az infláció: 1998-ban 14,3, '99-ben 10, 2000-ben várhatóan 6,5 százalék körül fog ez a szám alakulni.

Növekednek a munkahelyek: az elmúlt másfél esztendőben több mint százezer új munkahely teremtődött ebben az országban.

Szélesedik a családi támogatások rendszere. Hadd idézzem azokat a támogatásokat, amelyeket ma a magyar állampolgárok igénybe tudnak venni, több mint 320 milliárd forint értékben: családi pótlékra és iskoláztatási támogatásra 133 milliárd forintot, gyermekgondozási segélyre 28 milliárd forintot, gyermekgondozási díjra 36 milliárd forintot, gyermeknevelési támogatásra 13 milliárd forintot, rendszeres gyermekvédelmi támogatásra 36 milliárd forintot, ellátások utáni nyugdíjjárulékra 20 milliárd forintot és anyasági támogatásra 2,7 milliárd forintot költ ma a költségvetés. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.) Ez tehát azt jelenti, hogy a gyermekes családoknak több mint hétféle jogcíme van arra, hogy támogatásokat tudjanak igénybe venni.

(15.00)

Ezzel szemben - és a frakcióvezető úr állításával szemben - mi úgy tapasztaltuk, hogy 1994 és '98 között nem ez volt a jellemző. Ellentétben a frakcióvezető úr állításával, hadd idézzem a Magyar Nemzeti Bank elnökének 1999. február 19-i nyilatkozatát.

Ő ezt mondta: "1997-ben és '98-ban enyhült a fiskális politika szigora, magyarul, elkezdték a felelőtlen pénzosztogatást". (Bauer Tamás: Naa!) Hogy ez mennyire így volt, hadd idézzek erre számadatokat: 1996-ban az államháztartás hiánya 212 milliárd forint, '97-ben 405 milliárd forint, míg '98-ban már 664 milliárd forint volt. (Vancsik Zoltán: '99-ben!) Ez a hiány azt jelentette, hogy önök felelőtlen módon elkezdték szórni a támogatásokat. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van! - Vancsik Zoltán: '99-ben!)

Ellentétben a frakcióvezető úr állításával és azzal az állításával, amely a múlt héten hangzott el a parlamentben, miszerint '94 és '98 között egyfajta aranykor jellemezte a magyar gazdaság és társadalom működését, mi arra emlékszünk, hogy csökkentették a reáljövedelmeket, 12 százalékkal csökkentek a nyugdíjak értékei. Ezzel szemben a polgári kormány növelte a minimálbér összegét, 1998-ban ez 19 500 forint volt, ma 25 500 forint - több mint 28 százalékos növekedés -, növeltük a családi pótlék és más támogatások összegét, 176 százalékkal a két év tekintetében (Vancsik Zoltán: A családi pótlékot nem!), a szociálpolitikai támogatás mellett egy új otthonteremtési támogatásban igénybe lehet venni ma már nemcsak új lakás építésére és vásárlására, hanem lakásbővítésre is támogatást, és mindezek mellett úgy gondoljuk, hogy lehetőség van ezeknek a támogatásoknak a bővítésére a következő években. (Vancsik Zoltán: Így van!)

Tisztában vagyunk azzal, hogy ma eltér Magyarország külső és belső megítélése. A külföldi bizalom töretlen, az itt lévő vállalkozások növelni kívánják befektetéseiket. De tudjuk azt, hogy ez az ország egyelőre egyharmad-kétharmad ország, a lakosság kétharmad része hónapról hónapra él, és a kormányprogram alapján azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon.

Befejezésül hadd emlékeztessem önt a kiskakas és a farkas meséjére. Bizonyára tudja a frakcióvezető úr, hogy a kiskakas állandóan farkast kiáltott (Vancsik Zoltán: Ki volt a kakas?), mire megjelent a barátja, a sündisznó, és igyekezett a veszélyt elhárítani. (Kuncze Gábor: Az másik mese, te!) Harmadik-negyedik alkalommal, mikor már a farkas sehol nem volt, a sündisznó nem hitt a kiskakasnak (Kuncze Gábor: '98 óta már a mesék sem a régiek! - Zaj az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.), aztán megjelent a farkas, és elvitte a kiskakast. (Csige József: Az másik mese!)

Higgye el, frakcióvezető úr, ma azzal segítenének az országnak, ha a kiskakas csak a bajban kukorékolna! (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu