DR. SZILI KATALIN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az öt éve megalkotott környezetvédelmi törvény rögzíti, hogy a hulladékgazdálkodásról külön törvényt kell alkotni. E törvény valamennyiünket érint. Kötelmet és terhet ró az államra, az iparra, az önkormányzatokra és a lakosságra. Mindannyiunk érdeke, hogy kevesebb hulladékunk legyen, de e törvény megalkotását már az OECD és az Európai Unió is előírta számunkra.

Az Európai Unió bizottsága az 1999. évi, a magyar csatlakozási felkészülés értékeléséről szóló jelentésében a következőképpen fogalmaz: "Annak ellenére, hogy a hulladékgazdálkodási politika prioritást kapott az alapvető nemzeti környezetstratégiai dokumentumban, semmilyen előrehaladás nem történt az elmúlt évben. A hulladékgazdálkodás Magyarországon a leggyengébb ágazat, mivel még a teljes európai uniós joganyag átvételre szorul."

Örömmel fogadtuk, hogy elénk került a T/2034. számú törvényjavaslat a hulladékgazdálkodásról, mely egy törekvő törvényjavaslat, valamennyi tartalmi elemet külön jogszabályba utalva, 59 paragrafusban, közel 30 említésben, hogy feltételeit, részletes szabályait külön jogszabályban rögzíti majd, és közel 40 alacsonyabb szintű jogszabály megalkotására történő felhatalmazásban.

Idézet: "Ezt a tervezetet általános vitára alkalmatlannak tartom, annál is inkább, mert a végrehajtási utasítások nincsenek meg; ez általános alapelv, nemcsak ennél a törvénytervezetnél, hanem a többinél is, hogy egy időben kell benyújtani. Ami indokolhatja az általános vitára kerülést, az csak egyetlenegy szempont: a környezetvédelmi tárca gyenge érdekérvényesítő képessége." - vélekedett e tervezetről a környezetvédelmi bizottság elnöke az általános vitára való alkalmasságot tárgyaló bizottsági ülésen.

Mi a szocialisták álláspontja? - néhány elemet kiemelve, természetesen a teljesség igénye nélkül:

A környezetvédelmi törvényhez való viszony. A tervezet megfogalmaz a környezetvédelmi törvényhez képest további követelményeket, amelyek semmivel sem konkrétabbak, mint maga a környezetvédelmi törvény.

Harmonizáció. A tervezet fő törekvése az uniós jogharmonizáció, ami helyes, de ez az elszánt törekvés nem jelenthet - szolgai és kritika nélküli - természetesen beleértve a nyelvtanit is - másolást. Értelmes, magyar nyelven kell megfogalmazni az Európai Unió előírásait.

Megelőzés. A prevencióra sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni, nemcsak törekedni rá, ahogy a törvény tervezete fogalmaz, feladata kell hogy legyen a törvénynek az anyag- és energiatakarékos, a tiszta és hulladékszegény technológiák preferálása, a hulladék csökkentésének elősegítése, a fogyasztási szokások változtatásának ösztönzése.

Újrahasznosítás. Az újrahasznosításról csak úgy szól, mint amire az anyag- és energiahasznosítás érdekében törekedni kell. Hangsúlyozom, az, hogy törekszünk valamire, nem jogi kategória, és követhetetlen is. Úgy gondolom, ennek is nagyobb prioritást kellett volna kapnia.

Önkormányzatok. Számukra jelenti a legnagyobb kihívást ez a törvény, feladatokat ír elő számukra, a végrehajtás tetemes része az önkormányzatokra hárul, főleg ha a feladatok pontosan meg is lesznek számukra határozva. Erre nincsenek erőforrások, segítő kezet kell nyújtani ahhoz, hogy ezeket a regulákat végre tudják hajtani.

A hulladékok nemzetközi forgalma. Környezetetikai szempontok is azt diktálják, hogy a hulladékok nemzetközi forgalmát a minimálisra korlátozzuk. A tervezet ezt is külön jogszabály körébe utalja, úgy, ahogy a veszélyes hulladékokra vonatkozó paragrafusban teszi négy alkalommal is, egyetlenegy paragrafusban.

Igazgatás. Külön rögzíti a tervezet a hulladékgazdálkodási igazgatást. Tisztelt Képviselőtársaim! Létezik egyáltalán ilyen? A környezetvédelmi törvény megfogalmazta a környezetvédelmi igazgatást, és én úgy gondolom, hogy a környezetvédelemben, mint többen a kevesebb, a hulladékgazdálkodás is megtalálható, így ennek része kell hogy legyen. Egyébiránt jogalkotási képtelenség az, hogy akinek tevékenységét a környezetvédelmi törvény határozza meg, tevékenysége azon alapul, ugyanő a törvényt lerontó tervezetet terjeszt a parlament elé. Megjegyzem, éppen itt az igazgatás területén, például a szakhatóságok számára húsz plusz tíz napot ír elő a törvény tervezete, ezt kérem összevetni a környezetvédelmi törvényben megfogalmazott szakhatósági eljárási kérdésekkel.

Sajátos megoldás a hulladékgazdálkodási törvényben a környezetvédelmi törvény átemelése és majdnem szó szerinti megismétlése. Gondolok itt olyan kérdésekre, mint a környezetvédelmi bírság, illetőleg a hulladékgazdálkodási bírság viszonya, de azt hiszem, ennek a részleteiről a vitában még bizonyára szó lesz.

Összességében a törvény - ezt a képviselőtársaim és a bizottsági előadók is megállapították - kerettörvény. Csak a hulladékgazdálkodás kereteit teremti meg, néhol a környezetvédelmi törvény megoldásait ismételve, a tartalmat elodázva a több mint 35 végrehajtási rendeletre. Következésképpen ez a törvény üres törvény, csak az nincs benne, amit végre kell hajtani. Virtuális világunk egy törvény imitációja. Ezzel együtt a hulladékgazdálkodás valamennyi kérdése továbbra is nyitott marad.

Másképp fogalmazva, jelenlegi formájában a tervezet értéke kritikusan semmitmondó. Ennek ellenére közös érdekünk, hogy végre legalább az elfogadható minimális szinten elfogadásra kerüljön a hulladékgazdálkodás alaptörvénye. Ezt a lehetetlen helyzetet csak közös politikai akarattal, gyakorlatias együttműködéssel menthetjük meg itt a parlamentben. Ehhez kíván frakciónk is segítséget, segítő kezet nyújtani saját módosító indítványaival. A törvény elfogadását ezért az általunk beterjesztésre kerülő módosító minimumcsomag kormány által történő befogadókészségétől tesszük függővé. Természetesen támogatjuk a végrehajtás ütemezésére vonatkozó határozati javaslatot.

Végül, mivel a környezetvédelem törekvései nagyban függnek a gazdasággal kialakított harmóniától, hogy mi e területen a helyzet, erről a képviselőtársam fog beszélni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu